Jövőre nyithat a 11 éve zárva lévő Rácz fürdő

2021. október 19. 8:36
A Gellérthegy lábánál lévő Rác fürdő és szálloda visszakerült a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tulajdonába, a cég azzal számol, hogy a fürdő 2022 novemberében nyílik meg.

A Rácz fürdő és szálloda szeptember elsejével kerültek (vissza) a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. tulajdonába – mondta Szűts Ildikó vezérigazgató a Népszavának. A műszaki állapotfelmérés megkezdődött, a jövő héttől ideiglenes áramellátás is lesz az épületben, amely felgyorsíthatja a munkát.

Az első felmérések szerint mind a fürdő, mind a szálló épülete nagyon rossz állapotban van,

a több mint 10 évig gazdátlanul álló épületek súlyos károkat szenvedtek

– írta meg a lap. A BGYH a fürdő és a hotel teljes műszaki állapotfelmérésének eredménye alapján tesz javaslatot a tulajdonos fővárosi önkormányzatnak a felújítás tervezett ütemére, költségvetésére, finanszírozására, beleértve a szálloda jövőbeni sorsát is. A felújítás a korábbi becslések szerint legkevesebb 2,5 milliárd forint és nyolc hónap lehet, a lap cikke szerint most úgy készülnek, hogy a Rácz fürdő jövő novemberben megnyitja kapuit.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés