Vona Gábor: Márki-Zay szerelmes a mikrofonba

2021. október 18. 12:25
A Jobbik volt elnöke is értékelte a baloldali előválasztás eredményét.

A Jobbik volt elnöke a Hit Rádió vendégeként értékelte az előválasztás eredményét, amelynek értelmében Márki-Zay Péter lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje. 

Vona Gábor szerint ez „a róka fogta csuka” esete, mert az eredmény tekintetében sem Márki-Zay nem tud lépni az ellenzéki pártok nélkül, sem a pártok sem tudnak nélküle. Vona úgy véli, az elkövetkező hónapokban a legfőbb kérdés az ellenzék számára a lista lesz. Mint fogalmazott, Márki-Zay most megpróbálhat minél több embert az ellenzéki pártokból maga mögé állítani, hogy saját frakciót alapíthasson, Vona Gábor szerint pedig a Jobbikban ez – a DK-val kötött paktum miatt – komoly feszültségeket okoz. 

Jakab Péter és az elnökség

A műsorban szóba került a jobbikosok, többek között Brenner Koloman azon állítása is, miszerint 2022 nyara után is Jakab Péter marad a párt élén.

Brenner Koloman egyetemi pályafutás után egész jó politikus is lett, és olyan dolgokat is tud meggyőzően állítani, amikben valószínűleg nem hisz”.

– fogalmazott a Második Reformkor Alapítvány alapítója.

„Szerelmes a mikrofonba”

Vona Gábor szerint Márki-Zaynak vannak hiányosságai is. Az egyik ilyen hiányosságként nevezte meg Vona azt, hogy Márki-Zay „szerelmes a mikrofonba”. A volt Jobbik-elnök szerint Márki-Zay a trumpi kommunikáció „1.0-ás prototípusa”, de hozzátette: nem lenne szabad ennyit hibáznia. 

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.

Mint ismert, Márki-Zay Péter a baloldali előválasztási kampányban fogalmazott úgy, hogy azok a politikusok, akik az első fordulóban Karácsony Gergelyt támogatták, a másodikban viszont Dobrev Klárát, hazaárulók. Később a hódmezővásárhelyi polgármester azzal védekezett, hogy fáradt volt, ezért hazaárulózott.

Nyitókép: Földházi Árpád 

Összesen 74 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

MZP saját magába szerelme. Nem kicsit, nagyon, miazhogynagyonis

Válaszok:
nick89 | 2021. október 18. 13:40

Sziauram!
Kezdődik.

Válaszok:
pollip | 2021. október 18. 13:46

Sziauram!
Kezdődik.

Kezdődik!:-)
MZP már mindenkinek a programját végre akarja hajtani. Azt hittem, egy kicsit még várnak a számla benyújtásával:-)
Gelgely szembe ment Gyurcsánnyal. Lehet, hogy úgy gondolta, eddig is a DK irányította a fővárost, neki még mindegy .
Lesz itt még cicaharc:-)

Egy aprosagról nem beszél az ellenzék: a választás megnyeréséhez minimum háromszor annyi szavazó kellene, mint amennyien az előválasztáson részt vettek.

Igen, szerényen számoltam.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés