Egy helyett két lépésben valósulhat meg a Gyurcsány-terv – elemzők a Mandinernek

2021. október 18. 15:00
Nem lepődtek meg különösebben az általunk megkérdezett politikai elemzők az ellenzéki miniszterelnök-jelölti verseny végeredményén. Boros Bánk Levente szerint ugyanakkor az eddigi történéseket figyelembe véve nincs garancia arra, hogy holnap már ne más legyen a helyzet a baloldali térfélen. Nagy Attila Tibor figyelmeztet: Márki-Zay és hat párt között is jelentős ellentétek feszülnek. Kiszelly Zoltán pedig úgy véli, egy sikeres Békement gyorsan lehűtheti az ellenzéki kedélyeket.

„Az első forduló után nem volt meglepetés az ellenzéki miniszterelnök-jelölti verseny eredménye, hiszen a Karácsony-Márki-Zay párharc arról szólt, hogy a DK elleni szavazatokat egy vagy két ember képviselje, illetve arról, ki legyen az” – mondta a Mandinernek Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Iskola Alapítvány igazgatója.

Szerinte Márki-Zay – aki a magyar Donald Trumpként, egy anti-establishment szereplőként adta el magát, a 2010 előtti és utáni korszakot elítélve – most „politikai mézesheteit” éli, de ez lehet, hogy csak szombatig tart.

Ha ugyanis a Fidesz a hétvégi Békemeneten jelentős erőt tud felmutatni, az rögtön le is hűti a kedélyeket az ellenzéki oldalon.

Az elemző emlékeztetett a 2018 márciusi Békemenetre, amely éppen a Márki-Zay győzelmével végződő hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást követte, s amely után a Fidesz újra kétharmados többséggel nyerte az országgyűlési választást. A hódmezővásárhelyi körzetben pedig ismét Lázár János diadalmaskodott.

Emellett Kiszelly szerint tény az is, hogy Márki-Zay Péterrel ugyanúgy visszatérne a 2010 előtti világ.

Most még mondhatja, hogy szakított azzal a korszakkal, de egyszer majd le kell ülnie és paktumot kell kötnie a DK-val.

„Azt pedig nem fogja tudni megakadályozni, hogy a 2010 előtti arcok is felkerüljenek az országos listára” – tette hozzá.

Újabb konfliktusok várhatók a baloldalon

Márki-Zay jövőjét illetően szerinte az a fő kérdés, hogy hogyan tud kommunikálni az ellenzéki választókkal, ki tud-e építeni saját hatalmi bázist, politikai hátországot, be tudja-e csatornázni-e az új szavazókat maga mögé. „Győzelme ugyanakkor komoly konfliktusokat vetít előre az ellenzéki térfélen” – figyelmeztetett Kiszelly, példaként említve, hogy a baloldali pártoknak kellene majd finanszírozniuk az ő kampányát, aki ráadásul nem is pártember, hanem egy civil. További konfliktusforrás, hogy Márki-Zay egy ellenzéki győzelem esetén szakértői kormányt akar, a pártok viszont politikusokból álló kabinetet.

Emellett a 106 egyéni körzet szétosztása után már csak az országos listán szerzett helyekkel kaphatna lehetőséget önálló frakció alakítására. A DK és a Jobbik az előválasztáson a választókörzetekben elért eredményeit igyekszik majd átfordítani a befutó listás helyekre, miközben Márki-Zay is be akarja venni mozgalmát a megállapodásokba. Kiszelly szerint a DK és a Jobbik meg is valósítja majd a terveit. 

Ellentétek a pártokkal

Nagy Attila Tibort sem lepte meg annyira az eredmény. Az elemző emlékeztetett korábbi nyilatkozatára, miszerint az, hogy Dobrev Klára szakmailag jobb Márki-Zay Péternél, nem biztos, hogy elég lesz. Karácsony visszalépése után, érzékelve azt, milyen sok új, köztük fiatal szavazó vesz részt az előválasztáson, sejthető volt a végkifejlet. Szerinte Dobrevék az első forduló után nem reagáltak jól Márki-Zay előretörésére, aki „tanult a Fidesztől” és elkezdett gyurcsányozni. Erre nem elég azt mondani, hogy 2021-et írunk. „Nem az volt az érdekes a választóknak, hogy ki a kompetensebb, hanem hogy kinek van esélye legyőzni Orbán Viktort 2022-ben” – mondta az elemző.

Márki-Zay egyszerre a meglepetések embere és főleg az utóbbi időben tett kijelentései miatt egy időzített bomba is egyben

 – mondta az elemző, emlékeztetve, a hódmezővásárhelyi polgármester nekiment azoknak a pártoknak, amelyekkel most együtt kellene működnie. Kifejezetten rossz viszonyba került a DK-val és a Jobbikkal. De említhetnénk győzelmi beszédét, amelyben úgy beszélt az MSZP megtisztulásáról, hogy ott állt mellette Tóth Bertalan – tette hozzá. 

„Márki-Zay és a hat párt jelentős része között is feszülnek ellentétek” – mondta Nagy Attila Tibor, aki szerint ebből adódóan rettentő nehéz lesz egyben tartani a szövetséget. Ráadásul Márki-Zaynak nincsenek országos politikai tapasztalatai, nem volt még parlamenti képviselő sem. Ugyanakkor nyilván van egy közös érdek: leváltani Orbán Viktort.

„Ha az országos listában sikerül megegyezni, akkor a többi pártnak is az lesz az érdeke, hogy Márki-Zay sikeres legyen. Hiszen minél sikeresebb, annál több képviselő juthat be listáról” – mondta az elemző. Kormányváltás esetén pedig kormányzati posztokat is lehet majd osztani. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy

ellenzéki választási győzelem esetén rettentő nehéz lesz sikeresen kormányozni ezzel a felállással.

Nagy Attila Tibor is nagyon éles konfliktusokra számít az ellenzéki országos lista összeállítása kapcsán, hiszen korlátozottak a befutó helyek.

Arra a felvetésre, végül lehet, hogy nem is Márki-Zay lesz az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, úgy reagált: ez közjogilag lehetséges ugyan, de nagyon magas a politikai kockázata. „Márki-Zay egyértelmű felhatalmazást kapott, jelentős különbséggel nyert. Amíg népszerű marad, nem valószínű a személycsere, kivéve ha nagyon lejáratná magát. Igaz, ezt sem lehet kizárni” – tette hozzá Nagy Attila Tibor. 

Ha így folytatja, gyorsan elkopik Márki-Zay

Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója szerint viszont egyáltalán nem biztos, hogy minden így marad, hiszen napról-napra változik a helyzet az ellenzéki oldalon. Most vélhetően elkezdődik újra az egyezkedés, hiszen mégis csak a pártok tudnak kampányt csinálni, nem a miniszterelnök-jelölt.

Márki-Zay egy esetleges ellenzéki győzelem esetén is béna kacsa lenne, kiszolgáltatva a pártok és frakciók akaratának

– mondta Boros Bánk, aki szerint arra se lenne semmi garancia, hogy Márki-Zay Péternek hívnák a miniszterelnököt. „Az már bebizonyosodott ugyanis, hogy a választók véleménye nem feltétlenül számít, a pártok bármikor felülírnak bármilyen demokratikusnak tűnő döntést” – tette hozzá.

A listavezető nincs tárgyalási pozícióban

Az elemző szerint az előválasztás azt bizonyította be, hogy minden és annak ellenkezője is bekövetkezhet. De az ellenzéki pártoknak így is jó, és úgy is, mert nekik egy gyenge jelöltre van szükségük, akit irányíthatnak. Mivel pedig a DK a legerősebb párt, ők lesznek döntési pozícióban. Mindenesetre Boros Bánk szerint ha Márki-Zay így folytatja, gyorsan el fog kopni az elkövetkező fél évben, hiszen

úgy viselkedik, mint egy elefánt a porcelánboltban.

Reggel mond valamit, majd este bocsánatot kér érte. A pártlistával kapcsolatban elmondta: Márki-Zay nincs tárgyalási pozícióban. Ahhoz, hogy beleszólhasson az egyezkedésbe, pártot kellene alapítania, amivel felülírná korábbi elköteleződését, hogy az Új Világ Néppárt vagy a Párbeszéd frakciójába ülne be.

A nyitóképen: Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc a DK előválasztási kampány-nyitóján. (fotó: MTI/Mohai Balázs)

 

Összesen 159 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hónapok óta tematizáljátok a közbeszédet.

A kormány közben kormányoz.

Szerintem egyik elemzés em a valóságból indul ki. Sok a feltételezés, a HA. Holott lényeges változás nem történt. Csupán annyi, hogy a listán az első helyen nem Dobrev Klára a DK-Jobbik jelöltje szerepel, hanem Márki-Zay aki mögött az MSZP, Momentum áll.

Feltételezés és HA

Míg korábban az egyéni mandátumok döntően a 2018 évi választási eredmények és az ezt követő közvélemény kutatások figyelembevételével került elosztásra, feltételezve; a DK a vezető erő az ellenzéki oldalon és második a Jobbik.
A Dobrev-Márki-Zay párharcban azonban kiderült, hogy az ellenzéki oldalon kisebb a támogatottsága a DK-Jobbik jelöltjének. Mindez igényelné az egyéni mandátumok felülvizsgálatát, mivel nem biztos, hogy minden ellenzéki szavazó bárhova át fog szavazni. Főleg akkor, ha a listás helyek elosztását konfliktusok fogják tarkítani.

Azt is vegyük figyelembe, hogyha mégis meg tudnak egyezni, nem Márki-Zay-nak lesz kormányprogramja, hanem a szövetségben induló hat pártnak. Az elmúlt időszakban pedig kiderült, hogy az ellenzéki pártszövetség milyen programmal akar indulni a kormányzatra. Így a Fidesz/KDNP számára nincs új helyzet. Másként fogalmazva; Márky-Zay ellenzéki oldalon történő győzelme semmi újat sem eredményezett. A kampányban a programok fognak dominálni és az azokat képviselő pártok, beleértve a múltjukat és jelenüket egyaránt.

Mindent figyelembe véve, szerintem a jelenlegi állás szerint nagyobb az esély arra, hogy a Fidesz/KDNP fog győzni és nem az összefogás.

Amennyiben a Dobrev-Marki-Zay csörtét nézzük, akkor arra az eredményre kell jutni; a DK és a Jobbik leszerepelt, nagyot bukott. A támogatásuk a szövetségben mégsem meghatározó, sőt bizonyos mértékig taszító. Amennyiben ezt a Márki-Zay mögött álló pártok észreveszi és rájönnek, hogy Gyurcsány által irányított DK átverte őket, a műsor tovább fog folytatódni. Erre utal Dobrev Klára a múlt elfelejtésének hangoztatása.

Vége lesz az EU-nak, Biden-nek, Putyinnak, NATO-nak, Izraelnek, minden establishment-nek. Ahogy Vlagyimír Iljics Marx elvtárs is megmondta.

Ma délelőtt még azt mondta, hogy azon fog dolgozni, hogy a dk-nak legyen a legnagyobb frakciója. Hamar meggyőzték, mit kell tennie.

Az aranytartalékra gondolsz?

Vajon mi lesz a Szeplőshegyi Nagycirkusz porondmesterének a következő lépése?
Milyen nyulat húz ki a kalapból?

Én is néztem:-) azt mondta, hogy Gyurcsány József:-)
Rónai javította ki, hogy Ferenc:-)
Az is tetszett, amikor arról beszélt, hogy az ellenzéki pártok tisztuljanak meg:-)

Gyurcsány már meg is mondta.
Először nyerni kell, aztán ha az övéké a legnagyobb frakció, ők fognak minelnököt jelölni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés