Íjjal gyilkolt egy magányos ámokfutó a norvégiai Kongsbergben

2021. október 13. 22:16
Íjjal elkövetett támadás történt szerda este a dél-norvégiai Kongsberg kisvárosában, többen meghaltak és megsebesültek, a gyanúsítottat őrizetbe vették – közölte a norvég rendőrség.

„A férfit elfogták, a rendelkezésre álló információink szerint egyedül cselekedett” – ismertette Öyvind Aas rendőrfőnök. „Többen életüket vesztették, illetve megsebesültek” – tette hozzá, de nem említette az áldozatok pontos számát. A rendőrség egyelőre nem közölt semmilyen információt az elkövető személyéről, sem lehetséges indítékáról.    

Az íjász az Oslótól mintegy 80 kilométerre délkeletre található, 28 ezer lakosú Kongsberg belvárosában követte el a vérengzést.    

Aas szerint jelenleg még folyik az információk kiértékelése és a különböző helyeken a bűnügyi helyszínelés. Úgy fogalmazott, hogy még zavaros a helyzet. „Sok szemtanúnk van még, akikkel beszélnünk kell” – tette hozzá. Norvég sajtójelentések szerint a rendőrség nagy erőkkel vonult ki Kongsberg belvárosában, amely felett rendőrségi helikopterek köröztek. Úgy tudni, tűzszerészeket is mozgósítottak.    

A norvég közszolgálati rádió tájékoztatása szerint az első lakossági bejelentések 18.13-kor futottak be a rendőrséghez, miszerint egy íjjal és nyilakkal felfegyverzett férfit láttak a városközpontban.    

A skandináv ország második világháború utáni történetének legsúlyosabb merényletét közel tíz éve követték el. A szélsőjobboldali nézeteket valló Anders Behring Breivik 2011. július 22-én pokolgépet robbantott Oslo kormányzati negyedében, majd a közeli Utoya szigetén a kormányzó párt ifjúsági szekciójának táborában kezdett féktelen lövöldözésbe. Az akkori támadásban hetvenheten vesztették életüket.

(MTI)

Fotó: Håkon Mosvold Larsen / NTB / AFP

Összesen 46 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Vajon az MTI mikor észleli, hogy a negyvenes fehér dán vadász nem náci, hanem egy iszlám hitre betért terrorista?

"Norwegian police were able to arrest a 37-year-old Danish citizen barely an hour after the alarm was received. TV2 writes that the man has converted to Islam and must also have had contact with healthcare.
The police announce that it may be a terrorist attack."

Nem tudom, itt senki sem olvas külföldi site-okat?
Jó a norvég TV2 nem jut eszébe egyből az embernek. De ott szépen leírják a lényeget, ami talán érdekel itt sokakat:
"A norvég rendőrségnek alig egy órával a riasztás beérkezése után sikerült letartóztatnia egy 37 éves dán állampolgárt. A gyanúsított áttért az iszlám vallásra, és mentális egészségügyi problémái is voltak.
A rendőrség bejelentette, hogy vizsgálja a terrortámadás lehetőségét."

Szóval muszlimnak betért fehér dán, ami már magában is mentális problémára utal...
https://www.tv2.no/nyheter/142..

Miért kellene? Te tudsz valamit Soros és a Muszlimok kapcsolatáról? Miért fáj neked, hogy erről a gyilkosról is kiderült a muszlim háttér?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés