Kínai elnök: Tajvan és Kína újraegyesítése meg fog valósulni

2021. október 9. 8:13
Hszi Csin-ping szerint a békés újraegyesítés felel meg a leginkább a kínai nemzet érdekének.

Szükségesnek nevezte a kínai elnök szombaton egy pekingi ceremónián elmondott beszédében Tajvan és Kína békés újraegyesítését, és kijelentette, hogy ez be is fog következni. „Meg kell valósítani a nemzet újraegyesítését, és biztosan meg is fog valósulni. A békés újraegyesítés felel meg a leginkább a kínai nemzet érdekének, beleértve tajvani honfitársainkat is” – fogalmazott Hszi Csin-ping az ünnepségen, amelyet a Csing-dinasztiát megdöntő, Szun Jat-szen vezette 1911-es forradalom 110 éves évfordulója alkalmából tartottak, egy nappal a tajvani nemzeti ünnep előtt.    

A népköztársaság elnöke – a Kínai Kommunista Párt főtitkára – kijelentette, hogy

„senki ne becsülje alá a kínai népnek azt a szilárd elkötelezettségét, hogy megvédje a nemzeti szuverenitást és a területi integritást”.

Hszi Csin-ping beszédében igyekezett kidomborítani, milyen közös érdekek mentén egyesülhet a két ország. A kínai állampárti rendszer és a tajvani többpárti demokratikus berendezkedés közötti éles különbségekről nem beszélt.    

A kínai államfő kijelentette, hogy az újraegyesítés legnagyobb akadálya „a tajvani szeparatizmus”, de szavai szerint „a történelem ítéletet fog mondani” a függetlenségpártiak fölött. Kínai harci repülőgépek az elmúlt négy napban csaknem 150 alkalommal sértették meg Tajvan légterét. A szigetország közölte, hogy fenyegetésnek tekinti a kínai berepüléseket. Tajvan 1949-ben polgárháború eredményeként szakadt el Kínától; a Csang Kaj-sek vezette kínai nacionalisták a szigetre menekültek, miután a Mao Ce-tung vezette kommunisták hatalomra jutottak Kínában. Tajvan azóta önállóan intézi ügyeit, de a szigetország önállóságát Kína sohasem ismerte el.

(MTI)

Fotó: MTI/AP/Andy Wong

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha Tajvant bekebelezik, mi lesz a következő? Szingapúr? Ott is han kínaiak élnek.

Azt se felejtsük el, hogy habár rengeteg a kínai-tajvani vegyesvállalat, a tajvaniak nem akarnak a Népi Kína része lenni, és még mindig elég sok mindent gyártanak Tajvanon, számos olyan dolgot, ami miatt Tajvan egyszerűen megkerülhetetlen, nyilván Kínának nagyon tetszene az, ha ezen gyárak kibocsájtása fölött ő rendelkezhetne - viszont ha Kína fegyveresen foglalná el Tajvant, akkor szinte biztosan elpusztulna ezen gyárak jó része, ami azt jelentené, hogy kiesne mondjuk a TSMC, AOC, Nan Ya, Foxconn is - ez nagyjából egy globális gazdasági összeomlást jelentene.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés