„Dumb és Dumber nagyon boldog volt az előválasztás első fordulója után. Bár nem nyertek, de egyikük 20, a másikuk pedig 27 százalékot ért el, amiből egyenesen következett, hogy mindketten miniszterelnöknek gondolták magukat. Sőt, miután összeadták az eredményüket, kétharmad jött ki. – Hoppá! – jelentette ki Dumb. Dumber pedig ezzel teljesen egyetértett. – Akkor lehetne az új alkotmány egy Batman-képregény – kiáltott fel lelkendezve Dumb, és Dumber abszolút osztotta a véleményét.
Dumb és Dumber egyetértett abban is, hogy az Orbán le van győzve, hiszen rá senki sem szavazott.
Ideje van tehát kormányt alakítani. Dumb azt javasolta, hogy ő legyen a kormányfő, mire Dumber helyeselt, de azt mondta, hogy legyen inkább ő. És ebben maradtak. Aztán úgy döntöttek, hogy a legfőbb ügyész helyére kineveznek egy állatorvost. De aztán Dumbnak bevillant valami – hiszen mégis csak ő volt a lángeleme –, és rájött, hogy azért nevetnek rajtuk oly sokan, mert ez még csak az előválasztás első fordulója volt.