Hamarosan véget ér a XXI. század első és vélhetően utolsó nyílt szavazása

2021. szeptember 28. 12:17

Jobbegyenes
Facebook
Amit az ellenzék hajlamos előválasztásnak hívni.

„Lassan a végéhez közeledik a magyar demokrácia valódi ünnepének tartott, piszkos kis háttéralkukkal, központilag irányított visszaléptetésekkel tarkított előválasztás, ahol az egymás letolvajlásával a nagyközönséget szórakoztató ellenzék megmutathatta, hogyan is képzeli el a hőn áhított koalíciós kormányzást és hazánk visszavezetését az európai kultúrkörbe és a demokrácia elitklubjába.

Igaz, ezt a csodálatos összképet némileg beárnyékolja, hogy az azeurópaiértelemebenvettdemokratikusellenzéknek sikerült egy Horthy-korszakot idéző nyílt szavazást összehoznia (ami egy pillanatra sem zavarja az épp ünneplő pártokat), de legalább Tóth Csaba a pontosan ismert eredmények miatt visszavonult (egyelőre), tehát végre megtisztult a komplett ellenzék.

Ugye.

És bár mi is tövig rágjuk a körmünket, hogy Orbán Viktornak és a Fidesznek melyik forgatókönyve jön majd be az előválasztás során, mindenesetre a pártok delegáltjainak orra és vigyázó tekintete mellett leadott nagyondemokratikusszavazatok alapján Dobrev Klárát szépen be is szavazza majd a pozícióba a pár százezer DK-s rohamosztagos, megvalósítva ezzel a Fidesz legmerészebb álmait, egyben egy csapással idejétmúlttá téve a fájdalmasan ostoba Stop Karácsony kampányt.

Nem baj, mert a gyurcsányos plakátok maradhatnak még újabb félévre.

Aztán persze újabb négy évre.

Fotó: Nyílt szavazás az abádszalóki időszaki választásokon. 1938. július. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Balogh nemzettárs-elvtárs... nem tetszik a zsoldoskoszt?

Szerintem rosszul értelmezed.
Karácsony (volt?) az A terv a Mosléknál, és relatíve az lenne a legveszélyesebb a Fideszre nézve egész egyszerűen azért (és ezért (volt?) Karácsony az A terv a Mosléknál), mert kevesebb embert taszít primér módon, mint Gyurcsányné vagy Jakab.
Ezért volt tehát a megelőző jellegű kampány a Fidesz részéről, és mondom, ez illeszkedik is a valóságra.
Viszont Karácsony kétségtelenül amortizálódott, kifejezetten bénázott... Gyurcsányéknak meg ugye van egy B tervük.

Még most is valószínűbb, hogy a Karácsony-báb lesz a Moslék listavezetője, de már Gyurcsányné is reális lehetőség (ami nem lenne rossz a Fidesznek).

Nekem nagyon úgy tűnik, h. végül meglépik. Karácsony olyan, amilyennek a közvilágítás fényében látszik. A Scholznak egyelőre nem, de ez a hórihorgas pali egy égés.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés