A Fidesz alkonya

2021. szeptember 28. 7:21

Ágh Attila
Népszava
Orbán agresszivitása az Unióval szemben már minden korábbi mértéket meghaladott.

„A Fidesznek már bealkonyult, fiatalos liberális pártként indult és vezérpárttá öregedett, már rettegni kezdett a következő választástól, jóllehet választási autokráciaként töltötte az elmúlt évtizedet. Közismert, hogy Orbán a centrális pártrendszer megalakítására törekedett, amelyben a Fidesz az egyetlen nagypártként a központban foglal helyet, jobb- és baloldalon körülvéve a kisebb pártokkal. Ez voltaképpen egypártrendszer, amelyben a kisebb pártok csak díszletként szolgálnak az egyetlen nagypárt uralmához, vagyis az állampárt működéséhez.

Valójában azonban a Fidesz már régóta nem párt, hanem egy hatalmi gépezet, mivel a Fideszt nem a közös politikai értékek, hanem a hatalom, a pénzcsapok birtoklása és a pénzpumpa működtetése, vagyis az erőforrások szétosztása tartja össze. A pénzforrások bőségét eddig nemcsak a hazai, hanem főleg az EU támogatások biztosították, de ez a bőséges forrás most mindkét irányból elapadni látszik. A pénz hazai forrásai már régóta nem elegendőek a nagy étvágyú oligarcháknak, ráadásul a hatalom működtetéséhez a politikai piramis középső és alsó rétegeit is táplálni kell, ettől lesz a viselkedésük lojális és pártszerű. De ha az EU megelégeli a fideszes dáridót, vagy a hatalom elvész, akkor az erőforrások áramlása megáll, s ezzel megszűnik az a kohéziós erő is, ami összetartja az állampártot.

Az ellenzékben sokan aggódnak azon, hogy mit tesz a Fidesz, ha elveszíti a választásokat, és a jelenlegi tobzódását tekintve hosszú és makacs – netán erőszakos – ellenállást vizionálnak. Ez jogosan feltételezhető lenne egy olyan párt részéről, amelynek közös értékei vannak, de meglehetősen alaptalan feltételezés a Fidesz esetében, ami már régóta nem párt, hanem egy olyan korrupciós hatalmi szervezet, amelynek már csak érdekei vannak. Ezek pedig csak addig maradnak közös érdekek, amíg a pénzpumpa a politikai piramist működteti, ám ha a pénzpumpa leáll, akkor a Fidesznek végleg bealkonyodik.

Igaz, sokszor feltámadt már idehaza az az illúzió, hogy az EU nem tűri tovább a demokratikus rend megtaposását az Orbán rendszerben, de most talán jogosult az a feltételezés, hogy az uniós forrásokat leállítják: mert egyfelől a helyreállítási alapok új helyzetet teremtettek, másfelől Orbán agresszivitása az Unióval szemben már minden korábbi mértéket meghaladott. Így az európai vezetőknek már az a benyomásuk, hogy Orbán kifejezetten keresi, sőt látványosan élvezi a nyílt konfrontációt az EU-val, például a hírhedt autokrata rendszerek elleni uniós határozatok gyakori, szinte rutinos vétózásával.”

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 137 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"... az EU nem tűri tovább..." - sok mindent tűr az EU.

:-)

Ezt úgy csinálják, hogy oda se néznek, és mondogatják magukban: "nincs is ott a Zorbán, nincs is ott a Zorbán".
Egy idő múlva el is hiszik, hogy nincs is ott Orbán.

Amúgy a kilencvenes évek elején ez a faszi írt elemzéseket a "centrum-periféria" országok viszonyairól. Eszerint a centrumországok azért fejlődnek, mert elszívjáka perifériák erőforrásait és torz fejlődésre kényszerítik őket. És persze Magyarország az a periféria.

Úgy látszik, azóta a centrum megjavult, és most tőle várunk mindent. Természetesen.

Az ülés pont meghatározza az álláspontot.
Szerintem Brüsszel agresszívan nem tartja be a saját szabályait, nem is beszélve az EP-ről.

Kiegészítés avagy válasz Ágh Attilának



„Végérvényesen és totálisan szét van verve a demokrácia, akár egy 2006. október 23-i békés megemlékező. Erről saját szemünkkel is meggyőződhetünk – nem a rombolásról, hanem a baloldali elemzők festette apokaliptikus képről –, elég, ha belepillantunk valamelyik ballib elkötelezettségű, független és tárgyilagos sajtótermékbe, feltéve, hogy nyomtattak a lapra valamit, és nem üresen jelent meg. Ám azt is megtudhatjuk, hogy ez a fideszes kormány annyira kutyaütő, kétbalkezes, dilettáns társaság, hogy még demokráciát szétverni sem tudnak tisztességesen, hiszen ahelyett, hogy bebetonozták volna hatalmukat, ahogy azt jóravaló diktatúrák szokták, valójában saját, gyors bukásukat alapozták meg.(...)

Az egyik legjelesebb politológus, Ágh Attila szerint három forgatókönyv van érvényben a kormány elkerülhetetlen és csúfos végzetéről. Ágh Attila nem egy újonnan szalajtott politológus, ő már a rendszerváltás előtt is a szakmában volt, amikor a szocializmus világméretű győzelmének szükségszerű volta pont oly nyilvánvaló volt, mint a jelenlegi kormány közeli bukása. Ágh híres az éleslátásáról, politikai előrejelzéseinek találati pontossága Lengyel Lászlóéval vetekszik. A három forgatókönyv közül az első, amelyik a Fidesz több cikluson át tartó hatalmát feltételezte, már összeomlott. Két lehetőség maradt: a kormány kihúzza 2014-ig, vagy már előbb elzavarja a keserű csalódásból felocsúdó istenadta nép. Ágh, a roppant tárgyilagos, független szellemű értelmiségi nem árulja el, melyik változatot tartja valószerűbbnek, lényeg az, hogy a »Fidesz ezzel az ámokfutásával az önkezével vet véget a saját uralmának«, ráadásul ez a várva várt esemény belátható időn belül bekövetkezik. Szegény Fideszt még az Ágh is húzza. Mindenesetre addig még növekszik egy kicsit a Fidesz népszerűsége, a kormány iránti állampolgári bizalom. Ez a vég kezdete.”
https://mandiner.hu/cikk/nyomt..

3+1

A balliberális oldal legkiválóbb politikusai közgazdászai
Ágh Attila
Lengyel László
Vértes András
Petschnig Mária Zita

Elérhetőségük: Elkúrtul.hu
;-)

Ez a kivénhedt marxista-kádárista éhes politikai disznó politikai makkal álmodik. Filozófusnak tartja magát, mégis a vágygondolkodás csapdájában vergődik.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés