Dobrev: Két héttel ezelőtt még nem fért bele Gergő demokráciafelfogásába Hadházy Ákos

2021. szeptember 27. 20:34
Dobrev Klára az ATV-nek nyilatkozott többek között Hadházyról és az offshore céggel rendelkező jelöltről.

Dobrev Klára az Egyenes beszédben szerepelt. A műsorban szóba került Ráczné Földi Judit székesfehérvári DK-s jelölt, akiről Dobrev megerősítette, hogy továbbra is az, mivel benyújtotta a közjegyzői hitelesített okiratokat azzal kapcsolatban, hogy nem volt offshore cége. Korábban róla merült fel az, hogy egy Delaware állambeli offshore cégnek az aláírási joggal rendelkező képviselője.

Elmondta, hogy szerinte az esetben majd az Országos Előválasztási Bizottság etikai bizottsága dönt, viszont nem előnyös, ha ilyen etikai ügyekkel kezdik ki egymás jelöltjeit.

„Kinek mi fér bele a demokrácia felfogásában, ezzel óvatosan fogalmaznék,

mert két héttel ezelőtt még Gergő azt mondta, hogy Hadházy Ákos nem fér bele a demokráciafelfogásába”

– reagált azzal Dobrev kapcsolatban, hogy továbbra is támogatják a jobbikos Farkas Attila Barnabást.

Dobrev elmondta, hogy hihetőnek tartja az ózdi karlengető magyarázatát,

mivel arról szól a kérdés, hogy náci vagy nem náci, és a jelölt megerősítette, hogy nem náci.

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Összesen 88 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés