Laschet: Békejobbot kell nyújtani Magyarországnak és Lengyelországnak

2021. szeptember 26. 10:13
Angela Merkel lehetséges utódja mindent megtenne az EU összetartásáért.

„A mostani instabil világban az Európai Unió fontosabb, mint valaha, ezért mindent meg kell tenni az egysége megőrzése érdekében” – jelentette ki Armin Laschet a Kereszténydemokrata Unió (CDU) utolsó kampányrendezvényén Aachenben, írja a Portfólió. A párt kancellárjelöltje egyben hozzátette, viták vannak a jogállamiságról az Európai Unióban, de nem fogjuk tudni összetartani Európát Lengyelország, Közép-Kelet Európa, a balti államok és Magyarország nélkül. Éppen ezért úgy véli, békejobbot kell nyújtani Lengyelországnak és Magyarországnak.

Szombaton sor került a Kereszténydemokrata Unió (CDU) utolsó kampányrendezvényére, amelyen Angela Merkel után természetesen a párt kancellárjelöltje, Armin Laschet is felszólalt.

Armin Laschet beszédében kiemelte azt is, hogy a mostani instabil világban az Európai Unió fontosabb, mint valaha, ezért mindent meg kell tenni az egysége megőrzése érdekében. Ehhez hozzátartozik az is, hogy békejobbot nyújtanak Lengyelországnak és Magyarországnak is, amelyek súlyos jogállamisági vitákba keveredtek Brüsszellel.

„Igen, viták vannak a jogállamiságról az Európai Unióban.

De nem fogjuk tudni összetartani Európát Lengyelország, Közép-Kelet Európa, a balti államok és Magyarország nélkül

– jelentette kis Armin Laschet beszédében.

Összesen 74 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egy-két hónapja megíródott itt, a mandiner hsz-ben:
a CDU ott vesztett, amikor nekiment Magyarországnak és a lengyeleknek, magyarul: amikor átment Soros-szemétbe.

A tét hatalmas!
Elképzeltem No-ot, amint lerakja a kommunizmus alapjait......

Laschetnek nagyon úgy néz ki, h. nem lesz alkalma bábnak lenni. Lehet, h. olyan fáradt volt, h. nem tudta, mit csinál, de sajnos, nem olyan volt az a nevetés. Érdekelne, bár sohasem fogjuk megtudni, mi volt olyan vicces. Ez egy magánál lévő, fegyelmezett, jóérzésű embernél NEM fordulhatott volna elő.

Annalénát remélem, megússzuk. Kíváncsi vagyok, mi lesz Szász-Anhaltban, Szászországban, Drezdában.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés