– a gyanú alapján éppen a jövőbeni szállítóval – azokra a villamosokra vonatkozóan, melyekre aztán később közbeszerzési eljárást írt ki. Ebben azt a céget hozta előnybe, amellyel korábban vélhetően már megegyezett.
A BKV Zrt. 35 használt, alacsony padlós villamos beszerzése mellett döntött a korszerűtlenné vált Ganz-csuklós villamosok kiváltása érdekében. Az erről szóló közbeszerzési eljárást megindító felhívás 2021. augusztus 24-én jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában. Ebből világosan látszik, hogy egy olyan eljárást (ún. hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárást) írt ki a közlekedési vállalat, amelyre elviekben bármelyik potenciális gazdasági szereplő jelentkezhet. Az ajánlatkérő és a leendő nyertes előzetes egyeztetése miatt a verseny tisztasága és a gazdasági szereplők esélyegyenlősége nem biztosított – írja a portál.
Mivel a beszerzésre vonatkozóan rengeteg, egyszerűen beazonosítható paraméter, konkrétum jelent meg a felhívás közzététele előtt,