IV. Budapesti Demográfiai Csúcs

Orbán: A családot és a gyermekeket a jog eszközével is meg kell védeni

2021. szeptember 23. 11:51
Európának a férfi és nő házasságán alapuló családot is támogatnia kell – mondta csütörtökön a Budapesti Demográfiai Csúcs első napján Orbán Viktor miniszterelnök. Tudósításunk a helyszínről.

„A demográfiai kérdések nehézségét nem csak a felismerések bonyolultsága adja. Legalább ilyen nehéz a felismeréseket tettekre váltani. A felismerések kormányzati intézkedésekké alakítása a legnagyobb szakmai kihívás. De nem mindenki gondolja úgy, hogy ezekről a folyamatokról egyáltalán gondolkodni kellene. Mi azonban nem elszenvedni, hanem alakítani akarjuk a népesedési folyamatokat” – mondta a Budapesti Demográfiai Csúcson Orbán Viktor. A miniszterelnök beszédében emlékeztetett, a magyar konzervatívok hármas mottója az Isten, haza, család, de fordult Mike Pence volt amerikai elnökhöz — ez elől egyetlen amerikai hazafi sem ugrana el.

A tavalyi amerikai elnökválasztás eredményére utalva úgy fogalmazott, „azt kívánjuk Önöknek, hogy térjenek vissza minél hamarabb”. Andrej Babis cseh miniszterelnököt pedig arra kérte, győzzön az októberi parlamenti választásokon, mert szükség van rá az európai viták sikeres megvívásához.

Európának támogatnia kell a férfi és nő házasságán alapuló családokat is, mondta a magyar miniszterelnök. „Európa nem minden pontján akarják megoldani a demográfiai krízist, mutatott rá. Vannak, akik érzékelik a problémát, de a migrációval akarnak rá válaszolni. De a tömeges migráció, az idecsődített milliók valójában az új munkásosztály idetelepítésének globális programját jelentik” - mutatott rá. Mint mondta, Európában a gazdasági megközelítésen alapuló utak járhatatlanok.

A miniszterelnök beszédében rámutatott:

aggodalommal követi az újmarxista woke-mozgalom harcait, de mi, Közép-európaiak be vagyunk oltva a marxizmus ellen. 

„Az államnak segítenie kell a családalapítást és el kell hárítania a családok előtt álló akadályokat a boldogulásuk érdekében” –mondta. „Ennek jegyében a gyermekvállalásnak anyagi értelemben is előnyösnek kell lennie, a családpolitikát pedig az édesanyákra kell alapozni. Az ország működését családbaráttá kell tenni, a család intézményét és a gyermekeket pedig a jog eszközével is meg kell védeni, valamint lehetővé kell tenni, hogy a családok ingatlanhoz jussanak” — mutatta be az elmúlt évtized szakpolitikai intézkedése mögött álló alapvetéseket Orbán Viktor. 

„Úgy kell támogatást adni a családoknak, hogy közben a gazdaság tartósan növekedjen és a teljes gazdasági rendszer erőteljes lehessen” — mondta Orbán Viktor, majd hozzátette: bár nem mindig sikerült ez a cél, sok lépést tett ennek irányába a kormány. „Az út felénél járunk, de az irányt már ismerjük” – hangsúlyozta, majd rámutatott: az elmúlt évtized családpolitikájának köszönhetően ma 120 ezerrel vagyunk többen mi, magyarok. Eközben hazánkban 41 százalékkal csökkent a művi terhességmegszakítások száma.

Magyarország védekezik, mert a nyugati baloldal támad, eszközei az LMBTQ-lobbi és a genderpropaganda 

– jelentette ki a miniszterelnök. „Bármilyen irányból érkeznek is a támadások, Brüsszelből, vagy a médián keresztül, mi megvédjük magunkat” – tette hozzá. 

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország alaptörvénye számos ponton védi a család és a házasság intézményét. Az intézkedések összhangban vannak a magyar emberek akaratával, azt rendszeresen nemzeti konzultációkon és népszavazásokon kéri ki a kormány. 

Hozzátette; mindennek alapja egyébként antropológiai megfontolás, mely szerint gyermeket vállalni öröm. Úgy fogalmazott, a gyermekneveléssel járó lemondások, áldozatok gyümölcsöt hoznak. A krisztusi tanításra utalva azt mondta; szeretjük felebarátunkat, de szeretnünk kell önmagunkat is. Magunkat pedig akkor szeretjük jól, ha támogatjuk családjainkat.

A katolikus egyházfő közelmúltban Budapesten tett látogatására utalva azt mondta: Ferenc pápa arra bátorította hazánkat, ne adjuk fel a csatát és támogassuk tovább családjainkat, folytassuk a megkezdett családpolitikát. Ezt fogjuk tenni, nem adjuk fel soha — zárta beszédét Orbán Viktor. 

Fotó: Mátrai Dávid

Összesen 189 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egy nő annak a férfinek akit szeret, szülni szeretne gyereket, gyerekeket.
Ez belénk van programozva. Ez nem anyagi kérdés.
Ha segíti az állam a keveset keresőket, akkor megszületnek a tervezett vagy szerelem gyermekek.
A gyermek boldogság, öröm.

Most érkezett:

Elhalasztják a Vadászati Világkiállítást a járványhelyzet súlyosbodása miatt.
A Könyvfesztivált mentesítik a járványintézkedések alól, így az korlátozások nélkül megtartásra kerül.

Vagyis fordítva.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán. A nők tanulnak ezerrel.
Érettségi keveseknek volt. Egyetem, főiskola pedig pláne.
Ezért, - is - tolódik ki a gyermekvállalás ideje.
A régi generációnak ott volt a kétgyerek, háromgyerek után járó lakás izé, valami támogatás.

Sok család van, ahol végre megszülethetett a harmadik, negyedik gyermek a kormány támogatásából kifolyólag.

Hol írtam azt, hogy a tudás?

"NE menj, ne menj, erős magyar, a kétség partjára,
tekints az ingadozó reménység polcára!
S te, aki tűztűl, vastúl nem tudsz megborzadni,
borzadj, mikor a végsors hideg jelt fog adni!

NE vezettesd magad szembekötve, vakon,
elfajult testvéridtől csinált álutakon,
kik őseink hamvait rútúl megtapodták,
arany szabadságunkat aranyon eladták!

Menj, add egy olyan kézbe szabadságod fékit,
mely egyszer úgy betöltse a balsors mértékit,
hogy megérezd, amit még sokan nem éreznek:
A szabadság s a rabság, miben különböznek!"

A szabadság s a rabság, EBBEN különböznek!
2020 MAGYARTISZTELŐK --- 2010 MAGYARGYŰLÖLŐK

Egy-két véleményedet ragadom csak ki a méretes commentjeidből.
"mert az erőforrások azok, amik meghatározzák egy kapcsolaton belül a hatalmi viszonyokat."
Na ne viccelj! Nem hallottál arról, hogy van ahol a férj, van ahol a nő keres többet?
Egy jól működő családban nincsenek hatalmi viszonyok, főleg nem pénzügyi.

"azaz az anyai-szülői-családi feladatokat tanítsák az iskolában,"
Először is mi mindent tanítsanak még az iskolában?
Hány óráig legyenek bent a gyerekek az iskolában? Hány tárgyat kellene még megtanulniuk? Mennyire terhelnéd még meg őket. Elfelejted, hogy amikor te jártál iskolába 6 napos munkahét volt.
Fürdetést? :))) Ez most komoly?
Aztán kik tanítsák? Azok a pedagógusok akik még nem is szültek?
Olyan eszement ötleteid vannak. Te megfizettetnéd az állammal, hogy süteményt sütsz a gyerekednek, vagy ebéddel várod haza, vagy elviszed a gyerekeket mindenféle foglalkozásokra, különórákra? Ez egy kötelesség.
"ezt úgy éri el, ha tanul és dolgozik, viszont ha ezt teszi, akkor ez visszatartja attól, hogy anya legyen."

Ha ez igaz lenne, akkor nem születnének meg az értelmiségi nők gyermekei. De megszületnek.

"az anyának brutálisan sok munkát kell befektetnie, amit soha nem fizetett meg senki, tehát a világ a mai napig a NŐK INGYENMUNKÁJÁRA ÉPÜL FEL."

És az apákat is megfizetnéd? Mert az apák is részt vesznek a házimunkában, gyereknevelésben, mindenféle családi tevékenységben.
Játszótéren sok apát látni, óvodába hozza viszi az apa a gyerekeket.

Legkevesebb, ha nem is tanulják meg, de minden évben az iskolában tanévkezdéskor fel kellene olvasni...

Több gyermekes, több unokás nagyszülőként, a másságukat kulturáltan megélőket tisztelő emberként mondom, hogy Hajrá Viktor!

Ez nem forrás kérdése. Egy hívő ember, - legalábbis ezt állítod magadról, hogy mondhat ilyen istentelen mondatokat, gondolatokat.

Kitolódik a gyermekvállalás azért születik kevesebb gyerek.
Mi az, hogy nem keresnek egy fillért sem? Szerinted miről beszél Novák Katalin? Mióta nem kap valamilyen juttatást a gyermekeit otthon nevelő anyuka?
Nem rossz az oktatás.

Válhatok ám én is stílust, ha te csak úgy tudsz vitázni, hogy lekezelő jelzőkkel tűzdeled a mondataidat. Nem tudsz, kulturált módon vitázni? Ha valaki ellentmond neked az leidiótázod, trottyozod? Beszélhetek ám én is így veled!
Ezt írtad:
"azaz az anyai-szülői-családi feladatokat tanítsák az iskolában, annak minden elképzelhető részletével, a fiatalok ismerjenek gyerekjátékokat, meséket stb, tudjanak kisbabát füröszteni és úgy általában bármit tanuljanak meg, amit csak meg lehet, mert a gyerekvállalás egyik akadálya a felkészületlenség. Ha már előre fejben átélik a fiatalok a gyerekvállalást és -nevelést, akkor sokkal könnyebb amellett dönteni, hogy ezt a valóságban is kipróbálják."

Ha kijön a főiskoláról egyetemről a tanár, aki még férjnél sem volt, gyermeket sem szült, az pont annyit fog tudni ezekről a dolgokról, mint akit tanít és ezt ne hasonlítsd össze a matekkal, történelemmel.
Azon kívül, nehogy már a fürdetést tanítani kelljen! Mindenki tanult meséket, kötelező alsóba, ezt akarod tanítani?
Na jó ez az egész úgy marhaság, ahogy van.

Ha az anya otthon van a kisebbik gyerekével, akkor az apa el tud menni a nagyobbért az óvodába, iskolába utána fagyizni és a játszótérre játszani. És el is megy. Persze, ha estig dolgozik, akkor nem.

Én biztosan nem jártam szombaton iskolába és remélem nem lesz 4 napos munkahét sem, mert akkor az iskolákban még jobban összetorlódik a tananyag és minden tanár ragaszkodik a saját tárgya óraszámához. Ja és akkor óriási elbocsátások lennének az oktatásban.

"Ahhoz, hogy egy nő némi megbecsüléshez tudjon jutni, erőforrásokra van szüksége - ezt úgy éri el, ha tanul és dolgozik, viszont ha ezt teszi, akkor ez visszatartja attól, hogy anya legyen."

Igen, aki tanul és aztán, vagy közben dolgozik az micsoda? Ha elvégez egy egyetemet az nem értelmiségi?

Talán így könnyebben megérted a saját gondolataidat, mivel a legtöbb nő tanul, tanult és dolgozik is, a te teóriád szerint, nem születnének gyerekek.
Akkor most a te stílusodban:
Nem csak a fizikai nők dolgoznak, te idióta.

Ne kínlódj vele! Már régen túl van azon a koron, amikor gyereket vállalhatott volna.
Ezeket a hülyeségeket otthon a nagy magányában találja ki. Tapasztalata a filmekből van.

Látom, hogy az óvodákba nagyon sok apuka viszi hozza a gyerekeit, utána mennek fagyizni és a játszótérre.
Azt is tudom, hogy mennyire részt vesznek az otthoni munkában. Nem segítenek! Hanem részt vesznek.
Akkor is, ha az anyuka dolgozik, akkor is, ha gyesen van és otthon dolgozik. Csak így lehet harmonikus, kiegyensúlyozott egy család élete. Persze ezeket a dolgokat még az esküvő előtt le kell fektetni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés