Lital Shemesh: Sok újságíró gyűlöli Izraelt

2021. szeptember 22. 9:28
„A bevándorlással nagy baj van, az európai zsidók félnek és tömegesen mennek Izraelbe – na persze nem Magyarországról” – mondja Lital Shemesh. Az izraeli riporterrel a Brain Baron beszélgettünk.

Lital Shemesh neves izraeli riporter, az izraeli hadsereg veteránja, aki a budapesti Brain Baron tartott elődást – itt interjúztunk vele.

***

Előadásában említette, hogy nyugaton többször megzavarták beszédeit. Itt mégis jól fogadták. Mi a különbség oka?

A magyar közönség barátságos volt, jól fogadott. Nem tudom, hogy a diákok mennyit tudnak a közel-keleti konfliktusról, de nem is baj, ha keveset. A média aránytalanul sokat foglalkozik Izraellel, túl sokat ír Izraelről: jobb, ha kicsit kevesebb a füstje a konfliktusnak. A történelem során mindig voltak antiszemiták, akik zsidókat zaklattak, ma is támadnak meg zsinagógákat, zsidó előadókat, ez ellen küzdeni kell. Engem is zaklattak antiszemita diákok előadásaim során, az Egyesült Államokban ennek neve is van, „apartheid Izrael-ellenes napokat” tartanak. Azt ordítozták, hogy „szabad Palesztinát” akarnak „a folyótól a tengerig”. De mit jelent ez, mi van a Jordán és a Földközi-tenger között? Az egész Izrael.

A palesztin vezetés nem ismeri el a jogunkat egy zsidó államhoz,

és csak akkor lehet béke, ha ezen a hozzáálláson változtatnak.

Miért érdekli a médiát ennyire Izrael?

Jeruzsálem három nagy vallás, a kereszténység, a judaizmus és az iszlám számára is fontos, három vallás központja. Izrael mindig érdekes volt, gazdaságilag, a technológiai iparban, rengeteg dolog történik Izraelben. 

Előadásában beszélt arról, hogy a New York Times cikkeiben igazságtalanul bánnak Izraellel. Néhány zsidó lap Izrael-ellenesnek tartja a New York Timest. Egyetért ezzel?

Évek óta gyűjtöm a nemzetközi sajtóból a cikkek címét, melyek Izraelről szólnak és igazságtalanok. Egy palesztin leszúr egy zsidót Jeruzsálemben, a rendőrök lelövik, majd ez a cikk címe: „Egy palesztint lelőtt egy izraeli rendőr Jeruzsálemben”. Csak akkor tudod meg, hogy terroristáról volt szó, ha a cikkbe kattintasz. A BBC egyik újságírója közölte velem, amikor számon kértem, hogy így többen kattintják. De amit írnak, az hazugság! A BBC és a New York Times komplett hazugságokat közöl csak azért, hogy többen kattintsanak rájuk. De vannak antiszemita újságíróik is, nem feltétlenül a New York Times-nál,

de sok újságíró gyűlöli Izraelt.

Én nem kérem, hogy legyenek Izrael-pártiak, csak azt kérem, hogy legyenek tisztességesek, mutassák be az ügyet annak összetettségében. 

Ön beszélt az Ábrahám-szerződésekről is, de ezeket mintha elfelejtették volna mostanra. A jelenlegi amerikai kormánynak nem fontos, hogy muszlim országok elismerjék Izraelt?

Ezek a szerződések nagyon fontosak és gyümölcsözőek. Izraeliek járnak Dubajba, Abu Dhabiba, az együttműködés jó. Úgy tudom, más országok is jöhettek volna még a Trump-kormány alatt, de kifutottak az időből. Szerintem az egyik talán Szaúd-Arábia lehetett volna. Abból következtetek erre, hogy Bahrein is elismerte Izraelt, és ők nem lépnek a szaúdiak nélkül. Azt nem tudom, hogy a mostani amerikai kormányt ez mennyire érdekli, de az izraeli kormány nagyon törékeny, jobb- és baloldali, illetve arab pártok koalíciója. Nyilván nem hoznak nagy döntéseket.

Az izraeli jobboldal egy része árulónak tartja Naftali Bennett miniszterelnököt. Mi ennek az oka?

A választások előtt Bennett sok ígéretet tett, és az egyik az volt, hogy nem alakít kormányt a baloldallal és az arabokkal. Azonban minden ígéretét megszegte. A jobboldal érthetően csalódott. Ráadásul

ha valaki 7 mandátumot nyer a 120 fős parlamentben, és így alakít kormányt, az kérdéseket vet fel egy demokráciában.

A baj, hogy az ember úgy lehet miniszterelnök, hogy meg sem választották. Nem mondom, hogy antidemokratikus, mert a törvények lehetővé teszik, de mégis problémás. A rotációs megoldás is kérdéseket vet fel. Ugyan volt ilyen korábban Benjamin Netanjahu és Beni Ganc között is, de mégis ki merne nehéz döntéseket meghozni, ha csak két éve van a miniszterelnöki székben?

Előadásában említette az atrocitásokat az európai és amerikai zsidók ellen. Ön szerint ki felel ezekért nagyobb arányban: az iszlamisták vagy a neonácik?

Mind a ketten felelnek értük. Amerikában a lövöldözéseket az antiszemita jobboldal csinálta, de vannak muszlim terroristák is, akik támadásokat követnek el. Nincs különbség aközött, aki neonáci, és aki iszlamista meggyőződésből gyűlöli a zsidókat, ezek mind antiszemiták. Persze a tömeges bevándorlás eredményei is ismertek. Azok, akik Franciaországból csatlakoztak az Iszlám Államhoz, most hazajönnek,

és fogalmazzunk úgy, hogy nem croissant-t sütögetnek a párizsi pékségekben.

A bevándorlással nagy baj van, az európai zsidók félnek és tömegesen mennek Izraelbe – na persze nem Magyarországról. Párizsban viszont minden hónapra jut egy támadás, az emberek nem érzik magukat biztonságban, az utcán már nem teszik fel a kipát. A helyzet rossz, ezért is volt a nagy francia alijázás Izraelbe. A jelenség mögött részben a muszlimok tömeges bevándorlása áll.

Fotó: Mátrai Dávid

Összesen 63 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Minden tisztességes keresztény aggódik egy tisztességes Izrael létéért, és ez így nemcsak helyes, de alapból kötelesség.
Azonban a szálak annyira összegabalyodtak a globális hatalom-nemzeti állam kontextusában, hogy ember legyen a talpán, aki képes szétbogozni.
Izraellel szemben van egy nagyon erős fenntartás: a Sámson-terv, ezt fel kell adnia, mert ezerszer embertelenebb a Hitler-nácizmusnál.
Ez az egyik, a nemzeti oldal.
A másik, a Globális Kifosztó Rendszer jelentette életveszély a teljes Földre.
A globalizmus elnyomása, terrorja soha nem látott formában múlja felül a legvadabb náci, bolsevik terrort és így:
az igazi kérdés: mikor következik be a megvilágosodás, magyarul: a robbanás.
És ki robbantja fel, mert ez sanszos, az is az elfajzottzsidó lesz, aki mindig előrébb jár egy lépéssel.
De inkább többel.
Csak az idő előrehaladtával, beáll az az állapot, hogy az elfajzottnak már nem lesznek lábai, amivel járni tudjon...
A hazugságtemplom, amit épít pillanat alatt omlik rá.
Minden a Pentagonon múlik: kik kezelik a Start-gombot, ha ez bekövetkezik.
Mert ha ők, akkor az egész világot inkább elpusztítják, mint hogy beismerjék tévedésüket, bűneiket.
Tehát, az USA-ban a nemzeti oldalnak ebben a kérdésben kellene 1000%-ban keménynek lennie... a nukleáris erő ellenőrzésének kérdésében.
Ha a FED-et pillanatok alatt, rejtve bekebelezték, ugyanezt megtehetik az atomerővel is.
Azaz: az atomütőerő kérdését mindkét oldalon: RENDEZNI KELL.

Nem. Ők a belterjesség miatt csúnyák.
A szefárdok szépek.

Nem új jelenség, de a gójok előtt elhallgatják:
A BBC News tudósítása 2004. július 14-én:

Az izraeli miniszterelnök, Ariel Sharon, arra szólította fel a franciaországi zsidókat, hogy költözzenek azonnal Izraelbe elmenekülendő az antiszemitizmustól.

Az American Jewish Association jeruzsálemi értekezletén beszélt arról, hogy a zsidóknak mindenhonnan a világból Izraelbe kell költözniük, amilyen hamar csak lehetséges.

Hozzátette: azoknak, akik Franciaországban élnek, a költözés "elkerülhetetlen", mert a zsidók elleni erőszak ott növekedik.

"Látjuk a legvadabb antiszemitizmus terjedését" Franciaországban - mondta Sharon.
(A BBC News tudósítása 2004. július 14-én)

Én aztán nem rettegek.
Viszont a ma születettekért nagy fájdalmat érzek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés