Szánthó Miklós úgy vélekedett, hogy Nyugaton sok helyütt már nem a szabadság, hanem az érzékenység tisztelete dívik. A magyaroknak joggal lehet olyan benyomásuk, hogy mire e régióban legyőzték a szocializmust, annak egy megújított formája diadalt aratott a nyugati egyetemeken és a nyugati politikai elit liberális köreiben – hangoztatta.
Érzékelhető, hogy a baloldaliak, szocialisták, liberálisok, progresszívek „egész egyszerűen túltolják a bringát”.
A legszélsőségesebb elképzeléseket akarják megvalósítani, és ez természetszerűleg hív életre konzervatív ellenreakciókat – jelentette ki. Úgy látják, hogy Európában és az Egyesült Államokban is érzékelhető egy „konzervatív reneszánsz”, „konzervatív ellenforradalom”. Az Alapjogokért Központ célja a CPAC megszervezésével, hogy hidat képezzen a két kontinens konzervatívjai között – mondta az igazgató. Hozzátette: meg akarják mutatni, hogy a liberálisok állításával szemben a nemzeti konzervatív erők igenis képesek nemzetközi szinten együttműködni.
A CPAC rávilágít arra, hogy Magyarország a „konzervatív reneszánsz” motorja
– jelentette ki Szánthó Miklós, megjegyezve: jövőre újabb fokozatba akarnak kapcsolni. Dan Schneider, a CPAC-t szervező American Conservative Union (ACU) ügyvezető igazgatója angol nyelvű beszédében kiemelte, hogy