5️. Azt is kifogásolják többen a baloldalon belül, hogy rengeteg erőforrást feleslegesen elhasználnak, az igazi kampányra nem marad elég forrásuk, közben pedig saját magukat járatják le az olyan botrányokkal, mint amelyet tegnap is láttunk.
6️. Nem tévedtek, akik így gondolták: nagyon amatőr rendszert sikerült összerakniuk, ami már a pénteki teszt során is lefagyott, élesben pedig még soha nem használták ezt az informatikai rendszert. Ugyancsak nagyon kínos a baloldal számára, hogy az eddig leadott szavazatok elszálltak, egyszerűen eltűntek a rendszerből. Elég embert sem vettek fel, még csak most próbálnak találni például operátorokat 2000 forintos órabérért cserébe.
7️. Ebben a kínos helyzetben a baloldali politikusok a háttérben egymást hibáztatják, tartanak tőle, hogy hétfőre sem sikerül rendbe hozni a rendszerüket. Nyíltan elismerik továbbá, hogy a kormányra mutogatás csak egy kommunikációs trükk, nincsen rá semmilyen bizonyítékuk, azt csupán a baloldali törzsszavazóknak szánták, hogy ne menjen el a kedvük az egésztől.
A helyzet értékelése: a baloldal már sokadszorra bizonyítja, hogy kormányzásképtelen, még egy előválasztást sem képesek megszervezni normálisan. Mára már megbánták, hogy belevágtak, hiszen enélkül is le tudták osztani egymást között a helyeket. A kormányra mutogatás pedig egészen nevetségessé tette őket, még a balliberális sajtóban is élcelődtek rajta, ezzel a kommunikációs trükkel legfeljebb a legelvakultabb törzsbázist tudják meggyőzni.”
Kép forrása: Deák Dániel Facebook-oldala