A helytartó

2021. szeptember 17. 16:09

Ungváry Zsolt
Demokrata
Az erő a lélekben van.

„Az idős Tiberius Capri szigetén pihente ki a világ kormányzásának fáradalmait. Míg a Tirrén-tenger mosta uralkodástól elcsigázott lábait, azért próbált figyelni arra is, hogy mindenről tudjon, ami a világban történik. Karja képletesen, szavai és befolyása gyakorlatilag is mindenhová elértek.

– Itt van ez az aprócska földdarab, a Mare Nostrum keleti végeiben – jelentette a testőrparancsnok. – Jelentéktelen kis hely…

– Akkor miért is foglalkozunk vele? – pillantott fel a császár szigorúan. De meg is válaszolta a saját kérdését. – Egy terület fontosságát nem a kiterjedése adja. Hanem az ott élők.

– Nincsenek is sokan, cézár!

– Nem a számuk a lényeges, hanem a bennük lévő erő. – Felhúzta tógáját, és megmutatta lanyha felső karját. – Gondolnád, hogy ez a világ legerősebb karja? – Nevetett. – Nem az izmokról beszélek, az pár testgyakorlattal megszerezhető. Az erő a lélekben van. Azt kell megtörni. Az a kicsiny terület – folytatta – igen fontos a birodalom szempontjából. Veszélyes tanok jönnek onnan, s ha elharapóznak, az bizony még rám nézve is fenyegető lehet. Hívd fel a helytartót!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés