Ellentétek a Fideszben

2021. szeptember 16. 7:22

Nagy Attila Tibor
Magyar Hang
A belső konfliktusokból a pártvezetés igyekszik minél többet elrejteni a nyilvánosság szeme elől.

„Nem díjazza a közvélemény a pártokon belüli villongásokat – sem itthon, sem másutt. A média persze örömmel szokta fogadni az ezzel kapcsolatos híreket, hiszen izgalmasabbá teszik a politikai élet bemutatását, de a tapasztalat szerint a belviszályokkal küszködő pártok népszerűsége csökken. A német AfD-t évek óta sújtják a belső hatalmi harcok, amelyek rendre nyilvánosságra is kerülnek. A büntetés nem is marad el: a hamarosan sorra kerülő németországi választásokon jó eséllyel rosszabb eredményt fognak elérni a négy évvel ezelőttihez képest. Magyarországon a Torgyán József vezette kisgazdapártot annyira felemésztették a belső ellentétek és a botrányok, hogy a párt 2002-ben simán kihullott a parlamentből.

A Fidesz ma kívülről, első ránézésre nagyon is masszívnak, belső ellentétektől mentesen, meglehetősen olajozottan és fegyelmezetten működő szervezetnek tűnik immár hosszú évek óta. A helyzet azonban kissé csalóka: minél nagyobb egy pártszervezet, minél több pozíció, pénz kötődik hozzá közvetlenül és közvetve, a belső rivalizálás annál inkább elkerülhetetlen a különböző csoportok és személyek között. Nincs ez másképpen a Fideszben sem, bár az igaz, hogy a belső konfliktusokból, nézeteltérésekből a pártvezetés – különösen Orbán Viktor pártelnök, Kubatov Gábor pártigazgató és Kövér László választmányi elnök – igyekszik minél többet elrejteni a nyilvánosság szeme elől.”

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 169 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nagy Attila Tibor az Ágrágó Mariska alakításában.

NULLA konkrétum.
NULLA.

Mit keres ez az ember utánzat a mandin?

ezzel most mit akarsz mondani?
az a gyanus, ami nem gyanus?

:) :) :) :) :)

Amikor a kormányinfón Ildikó ilyen felvezetéssel tette fel a kérdését, Lázár mosolyogva leverte mint vak a poharat...........

"Mélyre ható intellektuális feltáró munkát" végzett ez a debil, hogy aszongya:
"minél nagyobb egy pártszervezet, minél több pozíció, pénz kötődik hozzá közvetlenül és közvetve, a belső rivalizálás annál inkább elkerülhetetlen a különböző csoportok és személyek között. "
És a NAGY KÖVETKEZTETÉS: Nincs ez másként a Fideszben sem.
Álmodik a nyomor, ez a nyomorúságos ember.

A múlt héten volt a fidesz tiszt újítása a városban. Nem vagyok párttag, de természetesen a barátaim között vannak párttagok is. Majd mondom nekik, hogy rosszul tudják, nem ők választanak, hanem Orbán kijelöl. te már csak tudod. Jobban tudod. Sőt, te magad vagy Orbán.

Igen, ahogyan Becsó Zsoltot is kinevezte sokszor. Most jön a lényeg: VÁLASZTÓKERÜLETI ELNÖKnek. A pártelnök szervezi a pártot. Hallatlan. Azért irtam Becsót, mert az hir járja, hogy Orbán kifejezetten nem szereti Becsót. De itt ő az erős ember. A választókerületi elnök általában képviselő lesz, mert meglepő módon a pártelnök sejt egy- két dolgot a pártjáról. A pártigazgatók, akiket szintén ő nevez ki ugyanis ismerik a választókerületeiket, ez is hallatlan dolog, végzik a munkájukat.

A fideszben ezért van egyébként az is, hogy feltünnek a Voldemort- ok. A választókerületek erős emberei.

Szóval ostobaságokat állítasz.

Minden szava igaz. A rablók és bűnözők összeültek és megbeszélték a közös dolgaikat.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés