Ezeket ígérte meg Románia Brüsszelnek a helyreállítási alap pénzeiért

2021. szeptember 15. 12:14
A tizenöt évnél régebbi autók kemény adóztatását, a közalkalmazotti pótlékok plafonálását is elvárja Brüsszel a román kormánytól. Sőt, még a nyugdíjak emelésébe is beleszólnának.

Miközben Románia Helyreállítási és Rezílienciaépítési Tervének (PNRR) részleteiről tárgyalt a kormány az Európai Bizottság illetékeseivel, a román fél több olyan vállalást is tett, amelynek megvalósítását a következő években kell véghezvinnie – írja a tárgyalások hátteréről a Ziarul Financiar. A pénzcsinálók pedig megírta: az Európai Bizottság kérésére a román kormány több adókedvezmény kivezetésére, a nyugdíjak számításának reformjára és az előrehozott nyugdíjazás megváltoztatására is vállalást tett.

A gazdasági lap szerint a tárgyalásokon a közalkalmazottakkal kapcsolatos bérpolitika átalakításáról, valamint a közintézmények vezetőinek kinevezésének módjáról is tárgyaltak. Az is fontos témának tűnik, hogy az Európai Bizottság el szeretné érni, hogy amennyiben a nyugdíjakkal kapcsolatos állami kiadások GDP-hez viszonyított nagysága növekszik, akkor a mindenkori kormánynak bevételnövelő intézkedéseket kellene hoznia. Ez

a gyakorlatban azt jelentheti, hogy amennyiben a nyugdíjemelések meghaladják a gazdaság teljesítményét, akkor a kormánynak plusz adókat kell bevezetnie.

Hozzátesszük: a magyar kormány nem ment bele ilyen alkukba, ezért nem fogadta el Brüsszel a magyar helyreállítási tervet.

Fotó: MTI/EPA/Reuters pool/Christian Hartmann

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Klasszikus...Akinél a pénz az huzatja a nótát...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés