Elszabadult hajóágyúként viselkedik az Európai Parlament – Varga Judit a Mandinernek

A minap látványosan aláírta a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! elnevezésű petíciót. Miért vesz részt egy miniszter egy ilyen akcióban? Az ellenzék még el sem döntötte, ki lesz jövőre a listavezetőjük.

Azért, mert akárki lesz a miniszterelnök-jelöltjük, tudjuk, ki áll valójában a háttérben.

Soros vagy Gyurcsány?

Közvetlenül az utóbbi. Én politikailag 2006-ban eszméltem, az őszödi beszéd éppen tizenöt évvel ezelőtti kiszivárogtatása után erős felindultsággal lépkedtünk mi is a történelem macskakövein. Ott voltam az október 23-i rendőrattaknál, majd a férjem alapított egy alapítványt az áldozatok megsegítése érdekében. Még a Gyurcsány-Bajnai-korszakban, 2009-ben költöztünk Brüsszelbe. Tehát van tapasztalatom bőven, és a tizenötmillió magyar miatt épp tizenötmillió okom volt aláírni a petíciót. Nem szabad a 2010 előtti korszak figuráit visszaengedni a hatalomba! Nem akarunk újra lovasrohamot ártatlan magyar állampolgárokra szabadítva látni, sem „hol kell aláírni” típusú uniós politikát. Ma már az a kép él rólunk, hogy itt vannak a bátrak, akik a saját országuk érdekében és a keresztény Európa védelmében akárkivel szembe mernek szállni. Ez a példa ragadós, kár lenne visszafordítani az idő kerekét. Látjuk, mi történt a Gyurcsány-korszakban, ahogy azt is, milyen nemzetstratégiai építkezésre képesek az Orbán-kormányok.

De hát most Gyurcsány Ferenc csak egy a hat ellenzéki pártelnök közül, a kormányfő-jelöltek pedig épp vitáznak a potenciális támogatók kegyeiért.

Ettől függetlenül Gyurcsány Ferenc az, aki egyfajta láthatatlan karmesterként áll a háttérben, a DK hihetetlenül szervezett, a pártelnök pedig gonoszul elszánt a hatalom megszerzéséért. A többi formáció jóval gyengébb, és kevésbé eltökélt. Ő a valódi főnök a baloldalon.

A budapesti pápalátogatás kapcsán a BBC az antiszemitizmus elleni fellépést látta fontosnak kiemelni, míg a New York Times először összekeverte Bukarestet Budapesttel. Hogyan értékeli az eucharisztikus kongresszust?

Egészen elképesztők ezek a beszámolók. A pápa azt is mondta, „Isten, áldd meg a magyart”, ahogy arról is beszélt, tudja, mennyire tiszteljük a keresztény gyökereinket. Megerősített minket. A Szűzanya országa vagyunk, hihetetlen lelki erőt adott, ahogy zengett a „Boldogasszony, anyánk”, miközben a világegyház küldöttei velünk együtt ünnepeltek. Ez a lényeg.

Azért Ferenc pápa és a magyar kormány között például a bevándorlás megítélésében igen éles különbség látszik. Ez meg is jelent a találkozó kapcsán a nyilvánosságban.

Ezt a konfliktust a baloldali sajtó próbálja felnagyítani. A magyar kormány a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédben hisz, régóta mondjuk, hogy a migráció kapcsán nem valamiféle hittérítők szeretnénk lenni, másokat meggyőzni, hanem tiszteletet és megértést követelünk a történelmi tapasztalatból és alkotmányos önazonosságunkból fakadó álláspontunknak. A kritikusoknak üzenem: ha valóban liberálisok, próbálják ezt elfogadni, s nem kirekesztően hozzáállni a magyar véleményhez! Ettől még fontos, hogy minél több ember megismerhesse az érveinket, minél többeket tudjunk megszólítani.

Úgy tűnik, az európai vezetők sem beszélnek már szárnyas kapukról vagy Wilkommenskultur-ról, mint 2015-ben. Véget ért a küzdelem?

Vannak pozitív nyilatkozatok és lépések, több helyen épül kerítés, napirendre került az Európán kívüli hot spot-ok tervezete. A valóság bekopogtatott nagyon sok országhoz. Ugyanakkor az Európai Bizottság (EB) mainstream álláspontja nem változott, a testület továbbra is abszolút liberális trendet diktál,

A határvédelemért felelős belügyminiszterek tanácsában ugyan már egy pillanatra úrrá lett a józanság, a külügyérek testületéről ez már nem mondható el. Működnek a régi reflexek – ezzel szemben mi azt javasoljuk, hogy a menekültügyet adjuk vissza tagállami hatáskörbe. Ha nem megy közösen, ne erőltessük. Afganisztán miatt a probléma megint éles lesz hamarosan, idén csak eddig 60 ezer migránst fogtak el a magyar határon, ez a szám több mint triplája az egy évvel ezelőttinek. Továbbra is megoldatlan az európai szintű kitoloncolási rendszer, ugyanakkor örömteli, hogy az egykori Brexit-főtárgyaló, a korántsem euroszkeptikus Barnier népszavazást kezdeményez, hogy az Európai Bíróságnak migrációs ügyekben ne legyen fennhatósága, mert a tagállamok így képtelenek hatékonyan védekezni. Lényegében mi is ezt mondjuk, így ez most komoly lecke a bevándorláspárti baloldalnak. Mondhatni, megérett az erkölcsi pillanat arra, hogy mindenki visszavonja a magyar határvédelemmel kapcsolatos korábbi kritikáit, az Európai Bizottság pedig elálljon az ellenünk indított kötelezettségszegési eljárásoktól.

Akkor nemcsak Franciaországban, hazánkban is ismét kampánytéma lehet a migráció?

Ez a kihívás része a mindennapjainknak, alapvetően meghatározza Európa elkövetkező évtizedeit. Kampánytól független sorskérdésről van szó, az emberek alighanem az ezzel kapcsolatos álláspontot is mérlegelik majd a jövő évi választáson.

Más téma. Az EB-nek szeptember 30-ig van határideje tisztázni, mi nem tetszik neki a közös helyreállítási alaphoz, vagyis az RRF-hez benyújtott magyar tervezetben. Ez az időpont még csúszhat? Mire lehet számítani?

Először is: bár a kölcsönt nem kérjük, az egész csomag lényegében egy óriási hitel, amit majd a teljes közösség lesz kénytelen visszafizetni. Egyébként pedig szakmailag kifejezetten jó, az uniós céloknak is megfelelő programot sikerült összeraknunk, a júniusi brüsszeli tárgyalásokon ez vissza is igazolódott. Már közel volt a megállapodás, amikor bejött a képbe a gyermekvédelmi törvény, pontosabban annak az LMBTQ-lobbit érintő passzusai. A Bizottság be is húzta a kéziféket, azóta tart az ideológiai zsarolás.

Zsarolás? A testület papíron az igazságügyi és korrupcióellenes reformokat hiányolja. Reynders uniós biztos is erről beszélt.

Ezek régi dallamok, ilyen alapon mi is szóvá tehetnénk, hogy a finneknél a bíróságok igazgatása vagy a hollandoknál az ügyészség ne az igazságügyi miniszterhez tartozzon. Ennek ne dőljünk be, mi is jogállam vagyunk, ráadásul a törvényeink végigmentek az uniós jogharmonizációs folyamatokon, és megkaptuk a szükséges pecséteket. Tehát nem is ez a probléma valójában, hanem az, hogy egy ideget találtunk el azzal, hogy az LMBTQ-lobbinak stoptáblát tettünk ki az iskoláink ajtajára. Ezt akarják most levenni onnan a brüsszeli fősodorhoz tartozó bürokraták mindenféle eszközzel.

Elég drága stoptábla, néhány ezer milliárd eurót ér ezek szerint. Nem érné meg mégis levenni?

Hosszú távon ez tarthatatlan lenne a Bizottság részéről, az RRF ugyanis nem ideológiai kérdésekről szól, hanem arról, hogy az európai gazdaság minél gyorsabban kikeveredjen a koronavírus okozta gazdasági válságból.

, ezért a kormány inkább minden szükséges forrást saját erőből bebiztosít. Betáraztuk a tartalékot a tervezett projektekhez, látjuk a gazdasági növekedés mértékét, jó úton vagyunk. Nem szabad engedni a zsarolásnak!

De akkor is: ha van elég költségvetési pénz, azon felül érkezhetne egy komolyabb összeg, az LMBTQ-lobbi ügyét pedig el lehetne halasztani későbbre is, nem?

Előbb-utóbb mindenképp megjönnek majd a források, örökké nem lehet visszatartani a nekünk járó támogatást. Ezért a magyar emberek megdolgoztak! Amúgy felesleges lenne a részünkről feladni a kifogásolt törvényt, találnának másik okot a kötözködésre. A kettős mérce számos egyéb területen, például a jogállamisági jelentéseken is tetten érhető. Jól ismerjük a receptet.

Októberben tárgyalja az Európai Bíróság az úgynevezett jogállamisági mechanizmussal kapcsolatos magyar beadványt. Mire lehet számítani?

Őszintén: összességében aligha ítél majd a javunkra a testület, legalábbis ha az előzményekből indulunk ki. A magyar álláspont szerint mindenesetre a hetes cikkely szerinti eljárás megkerülését jelenti a jogbiztonságot sértő, úgynevezett kondicionalitási rendelet, amely a jogállamisági mechanizmus bevezetéséről szól. Egyébként a tavalyi európai tanácsi megállapodás szerint amíg nem születik meg az ítélet, nem lehetnek bizottsági iránymutatások, melyek alapján egyáltalán alkalmazni lehetne a rendeletet. Ha megszületik a bírósági határozat, és adott esetben jogállamisági eljárások indulnak, a tagállamoknak még akkor is lesz lehetőségük reflektálni, vitatni a megállapításokat. Felmerül amúgy a kérdés: egyelőre egy fillért sem fizetett nekünk az unió az új pénzügyi ciklus bármelyik keretéből, milyen pénzt akarnak elvenni tőlünk?

Mindenesetre az Európai Parlament (EP) konkrét fellépést sürget a „renitensekkel” szemben, még perrel is fenyegeti a Bizottságot.

Valóban, az EP egyszerre akar ügyész, bíró és hóhér lenni. Ezért is fontos a hétpontos magyar javaslat az EU jövőjéről, ami részben arról szól, hogy újra kell gondolni az EP szerepét. Elszabadult hajóágyúként viselkedik, saját ideológiai céljait követi, nem felel meg a népakaratnak.

De hát az EP-képviselőket demokratikus úton, az állampolgárok választják meg!

Egyes tagállamokban a harminc százalék alá is becsúszik a részvételi arány, a balliberális médiatúlsúly miatt pedig nagyobb a füstje a testületnek, mint a lángja. A baloldali frakciók zaja sokkal nagyobb mint a konzervatívoké. Dolgoztam Brüsszelben, láttam, hogyan lehet felnagyítani néhány lobbicsoport akaratát, NGO-knak szervezik ki a feladatokat és hatásköröket, ezek a szervezetek kerítik hatalmukba a képviselőket. Így akár minden nap tudnak egy Magyarországot elítélő dokumentumot prezentálni, ettől még nem velünk – vagy mondjuk a lengyelekkel – van a baj, hanem a szisztémával. Az EP-nek valódi legitimáció kellene, nem elég folyton a Lisszaboni Szerződésre hivatkozni, ahogy azt a liberális politikusok teszik. Visszatérve az eredeti kérdésre: Ursula von der Leyen bizottsági elnök is elkötelezte magát az Európai Tanácsban született megállapodás mellett a következő költségvetésről és a helyreállítási alapról,

ráadásul közvetetten még a Bíróságra is nyomást gyakorol.

Mire gondol?

Az EP követelésére az EuB belement abba, hogy gyorsított eljárással döntsön a magyar és a lengyel beadványról a jogállamisági mechanizmus ügyében, míg például a Sargentini-jelentés szavazási módjának megítélésén csaknem három évig rágódtak. Abban sem volt köszönet: elfogadták a csaló érvelést, miszerint a tartózkodó szavazatokat nem kell beleszámolni a végeredménynél. Felháborító! Most pedig pár hónap alatt eldöntenék az uniós jog talán legbonyolultabb kérdését.

Apropó Sargentini-jelentés: az előző, német elnökség és a jelenlegi szlovén sem siet lezárni a hetes cikkely szerinti eljárást. Van még bármi relevanciája a korábban atombombának nevezett, az unióból történő kizárást is kilátásba helyező procedúrának?

Közeleg a szavazás három éves jubileuma. Nincsenek határidők, a csúszás pedig nem nekünk, hanem a minket hamisan vádolóknak blama. A jelek szerint rájöttek, kár volt elindítani a történetet, az ellenfeleink sem beszélnek már róla. Minden meghallgatáson szakmailag felkészülten érvelünk, partnerek vagyunk, vannak releváns jogi válaszaink. Az egész legfeljebb arra való, hogy fel tudjanak minket tenni a boncasztalra. Mostanra azonban szintet léptek: erről szól a kondicionalitási rendelet. Ehhez tartoznak a Bizottság éves hazug jogállamisági jelentései is, amelyeknél ismét tetten érhető a kettős mérce: esetünkben a jelentős részben Soros-féle NGO-k idézettsége hatvan felett van, míg másoknál ennél jóval kevesebb (harmada, negyede). Nálunk ők a referencia, elég „aggódni”, bizonyítani nem kell, a tagállami álláspontot pedig alig-alig veszik figyelembe. Ezeket a jelentéseket aztán bátran idézi a mainstream nyugati sajtó, alaposan félrevezetve ezzel a közvéleményt.

Nem aránytévesztés kormányhatározatban tiltakozni azért, mert a Bizottság egy eljárásban pénzbírságot szab ki egy másik tagállamra, éppen Lengyelországra?

Rendben van, hogy minden sajtóközleményük szerint Magyarország és a lengyelek Európa fenegyerekei? És az, hogy az elvileg elfogulatlan biztosok folyton csak rólunk beszélnek? Nem furcsa, hogy hazánkra rövidebb határidők vonatkoznak mint másokra, például a gyermekvédelmi törvény miatt indult eljárásban? Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Nem lehetünk örökké illedelmesek, szükség van érdemi reakcióra, fellépésre.

A kormánnyal egyet nem értők szerint mégis olyan ez, mintha mi mennénk csak szembe a forgalommal az autópályán.

Nem hiszem, hogy csak nálunk vannak olyan kormányok és választópolgárok, akik nem értenek egyet az európai fősodorral. Az a különbség, hogy Magyarországon valódi véleményszabadság van, mindenki szóhoz jut, baloldaliak, liberálisok és konzervatívok egyaránt. Ez nyugaton korántsem természetes, így az ellenvélemények kevésbé hallatszanak. Ettől még

. Szóval azt, hogy mi megyünk szembe a forgalommal, legfeljebb egy európai mainstream sajtóképlet alapján lehet mondani. A valóság nem ez. A következő időszakban felerősödik majd a konzervatív építkezés, azért is, mert eközben az eredeti céljait, elveit feladó Európai Néppárt belement az opportunista játékba, feloldódva a zöldek és a szocialisták világában. Az emberek várják a hatékony és önazonos konzervatív európai érdekképviseletet!

Említette az EPP-t. Donald Tusk elnök inkább hazament Lengyelországba ellenzéki vezérnek, lehet így esetleg visszaút a Fidesz számára?

Nem szorítanám keretek közé a lehetőségeinket, fontosabb, hogy minél több országból találjunk partnereket. Hogy később mi lesz az együttműködés konkrét formája, egyelőre másodlagos. A legfontosabb az, hogy a klasszikus családmodell védelmével, a bevándorlással vagy a biztonsági helyzettel kapcsolatban is őszintén fogalmazó politikai erők egymásra találjanak. Ez a folyamat zajlik most, az eddigi eredmények biztatóak. A magyar példa azt igazolja, lehet sikeres ez a politika, élhető, népszerű, gazdaságilag is releváns alternatívát kínálunk a világnak.

És mit tegyen a magyar válogatott, hogy kijusson a vb-re?

A remény hal meg utoljára. Javaslom a játékosoknak, nézzék meg a Puskás musicalt! El kell hinniük, hogy igenis tudnak győzni, szükség van a pszichikai erőnlétre, a rendíthetetlenség tudatára. Vagy ahogy az edzőm mondta korábban: egyenek reggelire véres húst!

fotók: Mátrai Dávid/Mandiner, Guerini-Temesi Melinda