A minőségválság

III. évfolyam 37. szám | Meta - Jegyzet
2021. szeptember 16.

Schiffer Miklós
Hogyan lettünk a brendek foglyai?

„A divat eltakar, a stílus kiemel.” 
Yves Saint-Laurent

Az utóbbi évtizedekben egyre gyakrabban tűnnek fel az óriás feliratos ruhadarabok – eleinte a sportcsapatok és egyetemek logói jelentek meg, később az ismert sportcégek jól ismert emblémái, ma pedig milánói és párizsi divatházak nevei jönnek szemben az utcán. Amin nincs méretes márkajelzés, az ma már szinte nem is létezik, azt már észre sem veszik. Természetesen elismerem és fontosnak is tartom ezeket a „megkülönböztető” jelzéseket, de bajnak vélem azt, amikor a felirat fontosabb, mint maga a termék. Amikor a logó tolakodó és gyakran harsány módon az előtt érkezik, aki viseli a ruhadarabot. A márkajelzés hasznos és indokolt is, hiszen – ha valóban minőséget közvetít – megkülönbözteti a jobbat, a mást, a különlegesebbet. De arra való, hogy finoman üzenjen, és nem arra, hogy az arcunkba kiabálja a márka nevét.

Ez a logómánia nem korunkban jelentkezett először: valamikor a hetvenes évek derekán kezdődött, amikor az általam nagyra becsült – nemrég közel százévesen elhunyt – párizsi tervező, Pierre Cardin rájött arra, hogy a nevével „felüljegyzett” tárgyakat sikeresebben tudja forgalmazni, a vevők szívesen hordanak majd „jól azonosítható” Cardin-darabokat. A francia divat akkori fenegyereke még a Párizs egyik jelképének számító Maxim’s éttermet is megvette azért, hogy az egész világon Maxim’s márkanevű pezsgőt, csokoládét, kekszet és illatszert, valamint estélyi- és alkalmiruha-kollekciót forgalmazhasson.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés