Az Európai Parlament szerint kötelező elismerni a homoszexuálisok házasságát
A bukaresti hatóságok nem reagáltak az EP – 387 szavazattal, 161 ellenszavazat és 123 tartózkodás mellett elfogadott – állásfoglalására, amely szerint az Európai Bizottságnak jogérvényesítési eljárást kellene indítania Romániával szemben, mivel a házas- és élettársakról szóló jogszabályait az Európai Unió Bírósága korábbi ítélete ellenére sem módosította az azonos nemű párokra vonatkozóan.
A román média rámutatott, hogy a román EP-képviselők közül csak a Dacian Ciolos vezette Újítsuk meg Európát (Renew Europe) pártcsaládhoz tartozó USR PLUS szövetség hat (de nem valamennyi) tagja támogatta szavazatával a - Románia elleni szankciót is szorgalmazó - nyilatkozatot, míg a néppárti és szocialista EP-képviselők ellene voksoltak vagy tartózkodtak.
Az Európai Unió Bírósága 2018-ban hozott precedensértékű ítéletet Románia ellen, amiért
megtagadta egy amerikai állampolgárságú férfi befogadását, aki egy román férfivel külföldön kötött házassága alapján igényelt Romániában munkavállalási és tartózkodási engedélyt.