Szerbiában Sinopharm-vakcinagyár épül

2021. szeptember 9. 14:31
A tervek szerint az üzem 2022 márciusában kezdheti meg a működését.

Letették a kínai Sinopharm koronavírus elleni oltóanyagának előállítására alkalmas vakcinagyár alapkövét csütörtökön a Belgrádhoz tartozó Zimonyban (Zemun), a tervek szerint az üzem 2022 márciusában kezdheti meg a működését.

A 30 millió euró értékű beruházás Szerbia, Kína és az Egyesült Arab Emírségek együttműködésével valósul meg, és a várakozások szerint havi hárommillió adag vakcina előállítására lesz alkalmas. Az alapkőletételkor Aleksandar Vucic szerb államfő kiemelte: büszke arra, hogy országa az egész világot érintő probléma megoldásában vesz részt partnereivel együtt, a gyár pedig nemcsak Szerbia, hanem egész Európa lakosságának gyárt majd oltóanyagot.

Szerbiában júniusban kezdték el az orosz Szputnyik V koronavírus elleni oltóanyag gyártását. A nyugat-balkáni ország jó kapcsolatokat ápol Kínával és Oroszországgal, így Belgrád nagy mennyiségben vásárolt oltóanyagot keleti partnereitől, amivel az oltási kampány elején jelentős sikereket ért el. Szerbiában a kínai és az orosz védőoltás mellett a Pfizer/BioNTech, valamint az AstraZeneca vakcinája érhető el, és a bejelentések szerint októbertől a Moderna által gyártott védőoltás is rendelkezésre áll.

A kezdeti lendület után azonban oltakozási kedv jelentősen csökkent az országban, ahol a nagykorú lakosság alig felét oltották eddig be.A hivatalos adatok szerint a koronavírus-járvány kitörése óta 794 528-an fertőződtek meg, és 7445-en haltak bele a betegségbe.

(MTI)

Nyitókép: XINHUA / AFP 

Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Portfolion most láttam, hogy már júniusról gyártják a Szputnyikot. Mi készül majd nálunk Debrecenben?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés