Eucharisztikus Kongresszus: baloldali média, toleranciára fel!

2021. szeptember 9. 17:17

Szilvay Gergely
Mandiner
A baloldali médiában a kereszténységnek, és főleg a katolicizmusnak nem megértés jár, hanem gúnyolódás és elhallgatás.

„Elindult az egyhetes vallási dzsembori” – írta a 444, majd betámadja Tóth Gabit, amiért elvállalta, hogy a NEK egyik arca lesz. 

A HVG, a Telex és a 24.hu legalább írt egy viszonylag tisztességes bemutató cikket a NEK-ről, de egyébként elkeserítő, hogy

mennyire nem érdekli a baloldali lapokat az eucharisztikus kongresszus.

Mondjuk úgy, hogy a máskor toleranciára és megértésre felhívó baloldali lapok most is és máskor is előszeretettel koncentrálnak a kereszténység és az egyházak – főleg a katolikus – tagjainak ballépéseire, a botrányokra, a hibákra, és sem máskor, sem most, amikor ráadásul pláne lenne rá lehetőség, nem igyekeznek megértést mutatni. 

Pedig elvileg ők a másik ember megértését, elfogadását hirdetik, beleértve a vallásokat. No persze, ha az a vallás nem nyugati, azaz nem a kereszténység. A buddhizmus és más keleti tanok a mai napig az autentikusság szinonímái, divat „spirituálisnak” lenni, ami még véletlenül sem a kereszténységet, hanem ezoterikus és keleti tanokat jelent. 

Vajon megengedheti-e magának egy baloldali médium, hogy úgy viccelődik a muszlimokon, mint a keresztényeken?

Aligha, hiszen az intolerancia, illetlenség, udvariatlanság, rasszizmus, kikeresztés és az ellenséges légkör támogatása volna. 

Ezzel szemben a kereszténységen való heherészés és gúnyolódás a felvilágosultság, nyitottság és tolerancia jele, hiszen a kereszténység – kivéve persze azokat a felekezeteket, amelyek beadták derekukat a progressziónak – maradi és kirekesztő vallásnak van elkönyvelve, az „intézményes vallás” pedig – kivéve, ha buddhizmusról vagy iszlámról beszélünk – valamiféle dogmatikus, gyerekes, önállótlanok által követett izének számít. Pedig intézményes vallási közösség nélkül, csak úgy, egyedül, „magunk módján” igencsak nehéz valóban vallásosnak lenni.

Nemhiába írja Philip Jenkins, Pennsylvania State University, hogy az antikatolicizmus az utolsó elfogadható előítélet.

Várjuk a baloldali média részéről a NEK kapcsán is az őszintén érdeklődő cikkeket!

Nyitókép: Ficsor Márton
 

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Látom, a témával nem tudsz mit kezdeni, csak írogatsz össze, vissza.

Próbáld ezt elmagyarázni egy muszlimnak, érdekelne, hogy nézel ki utána.

A baloldal szűkös-materialista gondolkodási keretébe nem fér el a transzcendens Szentháromság valósága. Szétfeszítené azt. Inkább hallgatnak, vagyis megkerülik a feladatot.

Utánzó majomként csak lejáratod magadat: ha nincs originális gondolatod, amely felér az enyémhez, akkor a saját érdekedben hallgass. Így csak leleplezed a magad üresfejűségét.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés