Minden úgy jó, ahogy van

2021. szeptember 9.

Csender Levente

Elindulni nehéz. Hengerfejes autóval lehetetlen. Szereznem kell egyet, de valahogy senkinek nincs fölösleges. Megelőlegeznek egyet egy leendő filmre. Szinte új, tágas, automata. Lilike este összecsomagol a maga tíz évével az autizmussal élő, két évvel idősebb bátyja, Beni helyett is, aki már nagyon szeretne menni Erdélybe, mert két éve nem volt. A dédanyja temetésén se, aki épp akkortájt hagyott itt minket. Beninek különleges viszonya van a halottakkal. Mindegyik halottunk, akit ismert, ott ül a felhőkön, és nézi, segíti, vigyáz rá.

Korán indulunk, hogy ne sötétre érjünk oda. Suhanunk az M3-ason. Örülünk, hogy mehetünk. Ha ősszel újra lezárják a határokat, akkor megint nincs koslatás. Tavaly rengeteg papírral, teszttel és tizennégy nap karanténnal járt egy-egy utazás. Csak én mentem, csak dolgozni. Két év ekkora gyerekek életében nagy idő. Ki tudja, mi jön, újabb hullám; megyünk, mert mehetünk, pedig nincs már közvetlen családtag, csak unokatestvérek, néhány barát, keresztszülők, szomszédok. Igen, de ez a háló mégis olyan erős, hogy nem enged. Mintha a múlt pókja befogott volna. Néha vergődöm, néha hagyom. Az autópálya elér már a határig, sőt majdnem Váradig. Lilike mondja, hogy mekkora lehetett ez az ország, ha utazunk tíz órát, és úgy sem érünk el a széléig. A megérkezésen jár az eszem. Közben azt játsszuk, hogy mindenki javasolhat egy dalt, ha már az autó felismeri a telefont. A fiam Lóci Játsziktól a Minden úgy jó, ahogy van című slágert választja. Telitalálat, kell is nap hátralevő részére. Megyünk valahová, ahol már senki se vár. Ünnepre megyünk, de megfogyatkoztak az ünneplők. Királyhágón megállunk. Pacalleves – amit a gyerekek csak frottírzoknilevesnek hívnak –, miccs. Anélkül nem lehet továbbmenni.

Rossz lesz a ház dédi nélkül, mondja a fiam, mikor már Oroszhegyen suhanunk át. Rossz bizony, erre készüljetek, mondom. Van egy kis megtorpanás, amikor megérkezünk, és belépünk az ajtón. Dédi figyel minket, mondja a fiam. Buksi kutya is figyel minket föntről. Ő dédi után ment el egy hónappal. Az udvart lekaszálták az unokatestvérek, így nem annyira elvadult az „élet”. A házban aztán jól orrba vág az állott levegő. Pókhálókon küzdjük át magunkat. Nincs víz már három hete. Kerítek műanyag hordókat, beteszem a csomagtartóba, és irány a vályú. Lili lányom találkozik a szomszéd kislánnyal, akivel két éve játszott. Mintha tegnap lett volna. Este meglepnek a rokonok egy tálca süteménnyel. Leülnek, mindenki mesél valami tragédiát. Az unokatestvéremnek hasi műtétje volt, a fiának majdnem levágta mindkét lábát egy vaslemez.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés