Johnson is vizsgálatot kért, és a fb-on felháborodását fejezte ki a rasszista megjegyzések miatt. Igen, tudom, hogy brit szurkolócsoportok is szoktak elfogadhatatlanul viselkedni, el is tiltják őket otthon, de ez miben menti a mieinket?
Sértődés- és mérceügyi-, (mellesleg külügy-) miniszterünk másképp fogta fel. Feladatköréhez híven megsértődött és kettősmércézett, ahogy szokta. De sajnos elkövette azt a hibát, hogy azért barátjának nevezte a brexites kormányfőt.
Puha vagy, Péter – gondolhatta Schmidt Mária, és a fb-on nyílt levelet intézett Johnsonhoz. »Boris Johnson, maga egy kis, széteső ország élén áll. Törődjön bele, és söprögessen a saját háza táján. Van mit.« – írta egy olyan ország hű leányaként, amelyik, szemben a britekével, nagy, híresen egységes, és még véletlenül sincs söprögetni valója a saját háza táján.