A maradék tíz százalék egy része jobb volna, ha nem nevezne minket a barátainak.
„Huhogók
Pillanatnyi kétségünk ne legyen: az angol futballcsapat azzal a biztos meggyőződéssel jött Budapestre, hogy itt rasszizmus van. Teljesen érdektelen, hogy mi volt valójában a lelátókon, ők már előre „tudták”, hogy rasszista bekiabálások lesznek. Nem rosszindulatból voltak előítéletesek, hanem mert a sajtójuk, az egész nyugat-európai sajtó ezt mondja. Az UEFA is ezt mondja. A térdelés előre való kihangsúlyozása is azért volt, hogy ország-világ előtt megmutassák, ők nem félnek a rasszista magyaroktól, ők még ebben az ellenséges közegben is bátran vállalják a meggyőződésüket.
Mondanám, hogy az előfeltevésük igazolásához elég lett volna akár egyetlen rasszista bekiabálás. A valóság azonban az, hogy egyre sem volt szükség, noha nyilván volt néhány, ahogy minden meccsen van néhány. Abból a hatalmas hangzavarból bárki azt hall ki, aminek a kihallására hegyezi a fülét. Hatvanezer ember mindenfélét kiabál. Ha annyi rossz szöveg alapján, amennyi a magyar-angol meccsen elhangzott, mondjuk zárt kapus büntetést lehet kiszabni, akkor soha többet futballmeccset nézők előtt megtartani nem lehet. Még a megye háromban sem.
Szögezzük le: Magyarországon a rasszizmus semmivel sem jelentősebb, mint akármelyik nyugat-európai országban. Sőt, az a meggyőződésem, hogy jelentéktelenebb. Mi, a történelmünkből fakadóan, kénytelen-kelletlen szocializálva vagyunk a sokféleségre, afrikai emberből amúgy is kevés szaladgál nálunk, azokkal sincs semmi bajunk.
A nyugat azonban már meghozta az ítéletét, mostantól minden magyarországi nemzetközi sporteseményen megfigyelők hada dolgozik majd, és mind szállítja is a rasszizmus bizonyítékait. Mert minden ezer ember között lesz három hülye, aki produkálja azokat. Ahogy Angliában, Hollandiában, Franciaországban, bárhol. Csak ott nem készülnek előre arra, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek róla, és följelentsék a nemzetközi fórumokon.
Most majd azt követelik minden magyar kormánypárti politikustól, hogy ítélje el, emelje az elítélés szintjére azt a rasszizmust, ami valójában teljesen marginális. És ha a kormánypárti politikusok elhárítják a számukra, számunkra nyilvánvalóan hamis követelést, a magyarországi rasszizmus súlyosságának ilyen közvetett formában való beismerését, akkor kiteljesedik a vád: a magyarországi rasszizmus mögött immár kormányzati támogatás rejlik.
Egy majdnem fasiszta ország, majdnem fasiszta kormánnyal. Vagy már nem is majdnem.
Meg kell értenünk, föl kell fognunk: a nyugat-európai közvélemény kilencven százaléka mára szélsőjobbosnak, rasszistának, kirekesztőnek, homofóbnak tart minket. A maradék tíz százaléknak pedig egy része olyanokból áll, akik esetében jobb volna, ha nem neveznének minket a barátaiknak.
Hogyan fogunk ebből kikeveredni, nem tudom.
Most nagyon okosnak kell lenni.”
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Az újságíró szerint érdekes lenne megkérdezni azokat az áldozatokat, akiket ezek a fiatalkorúak kiraboltak, megerőszakoltak.
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
A legjobban kereső hölgysportolók között továbbra is a teniszezők dominálnak.
Röhögjön a Népszava inkább azokon a kormányfőkön, akik lehazudják a csillagokat is az égről a saját lakosságuk előtt. Horváth K. József írása.
