Kiderült, mi vár a kormányváltás után a Magyarországon élő ukránokra

Több fontos területen lehet komoly változás.

„Az állampolgárságot és a szavazati jogot külön lehet választani egymástól. De ebben is biztosan okos kompromisszumot fogunk kötni” – mondta a DK miniszterelnök-jelöltje.

Terjedelmes interjút adott Dobrev Klára az Indexnek. A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje a beszélgetésben arról beszélt, hogy Európában Magyarországon van a legkevesebb női politikus. „Minden tekintetben megérett az idő arra, hogy Magyarország is a társadalomban betöltött súlyuknak megfelelő számú női vezetőt, így női miniszterelnököt válasszon” – fogalmazott Dobrev.
A DK-s politikus állítja, ha ő lesz a miniszterelnök, nem kell senkinek félnie attól, hogy a 2010 előtti világ tér vissza Magyarországra.

– fogalmazott.
Határon túliak? Nem!
Dobrev elmondta: a határon túli magyarok szavazati jogával kapcsolatban a Demokratikus Koalíció álláspontja nem változott.
Az állampolgárságot Dobrev szerint nem fogja a DK visszavonni, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy „az állampolgárságot és a szavazati jogot külön lehet választani egymástól”.