„Kr. e. 31. szeptember 2-án döntő csata kezdődött Marcus Antonius és Octavianus között a végső hatalomért Actiumnál. A tengeri csatákban járatlan Antonius elvesztette a csatát, Kleopátra is elmenekült, és még tárgyalni is kezdett a győztessel. Ám nem volt szerencséje, úgyhogy öngyilkos lett. Állítólag az orrával volt probléma. Antonius, miután a seregből tizenkilenc gyalogsági légió és tizenkétezer lovas dezertált, maga is öngyilkos lett, azok a bizonyos elmenekülő csapatok mértek végső csapást a társuralkodóra. Így esett, hogy megalakult a római császárság.
Onnan jutott eszembe ez a régi lelécelés, hogy bevonultak a tálibok Kabulba, és úgy tűnik, ott is a harcosok moráljával volt probléma. Már régen is oda készültek, de senki nem hitte, hogy eljutnak odáig, illetve későbbre várták őket. Most aztán a csinos szőke riporternő már fekete hidzsábban tudósított a jeles eseményről. Egyem a szívét. Most semmi tudósítás a transzneműek szenvedéséről, vagy meleg delfinekről, szoborrombolás talán majd lesz. Lesz sírás-rívás és fogaknak csikorgatása, mert hát miért történt mindez, ki az oka és miért? Ezen sokáig fog csámcsogni a nemzetközi közvélemény, sok érdekes és kevésbé érdekes vélemény születik majd, de az alapvető kérdésről nem nyilatkozik senki. Ez pedig nem más, mint hogy néhány szandálos, fejkendős, csirkefogó miképpen győzhetett egy jól felszerelt és nagyobb létszámú haderővel szemben?