Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

A katolikus egyházfő elmondta: nagy aggodalommal követi az afganisztáni helyzetet.

Kötelezettségvállalást szorgalmazott az Afganisztánban szenvedők segítése érdekében Ferenc pápa, aki a keresztényeket arra kérte, imával és böjtöléssel is kérjék Istent, hogy vigyen békét és együttélést Afganisztánba.
A Szent Péter térre néző ablakból vasárnap elmondott beszédében az egyházfő hangsúlyozta, hogy nagy aggodalommal követi az afganisztáni helyzetet. „Osztom azok fájdalmát, akik a csütörtöki öngyilkos merényletekben elhunytakat siratják, valamint mindazokét, akik segítséget és védelmet keresnek” – jelentette ki Ferenc pápa.

Országok és szervezetek említése nélkül köszönetet mondott a „próbára tett” afgán népet segítőknek. Reményét fejezte ki, hogy a párbeszéd és a szolidaritás békés együttélést és reményt nyújthat Afganisztánban. Ferenc pápa azt mondta,
ezt tanítja az egyház (..) a mostani helyzet a keresztényeket szólítja”. Az egyházfő a hívőket imára, bűnbánat gyakorlásra, valamint böjtölésre szólította fel.
Fotó: MTI/EPA/Vatikáni média
(MTI)