„Ha kell, lépj egyet hátra azért, hogy a nemzet kettőt léphessen előre. Ha meg tudod tenni, igaz hazafi vagy, hisz képes vagy áldozatot hozni a nemzetért. Ezt Jakab Péter, a Jobbik elnöke mondta nekünk, jobbikosoknak akkor, amikor még csak formálódott az ellenzéki összefogás. Én pedig most szeretném meghozni azt az áldozatot, amit úgy érzem, megkövetel a haza” – kezdi vasárnapi Facebook-posztját Bíró László, a Jobbik borsodi jelöltje az előválasztáson.
Ismert: tavaly októberben is ő indult Koncz Zsófia ellen a tiszaújvárosi és szerencsi időközi választáson, amelyet Koncz Ferenc tragikus halála miatt kellett kiírni, és amelyen a kétharmad volt a tét. Már a tavaly őszi kampányban is előkerültek Bíró ügyei, – antiszemita megjegyzései, „judapestezése”, illetve cégügyei is nagy nyilvánosságot kaptak – de ennek ellenére beállt mögé a teljes ellenzék, sőt, még Karácsony Gergely is elment hozzá kampányolni.