Irodalom és film valamikor kéz a kézben járt Budapesten, a külvárost is megszólítva. Karinthy Cini Házszentelőjét Fábry Zoltán vitte filmre Gyertek el a névnapomra címmel 1983-ban. A film továbbvitte a sztorit, hogy a szocialista nagyurak néha embert ölnek, majd eltussolják. Vagy ott van H. Barta Lajos Z. szerkesztő emlékezetes esetei – Beszélgetés a fagylaltmérgezőkkel, avagy a kisszerűség magasiskolája című írása 1978-ból a legendás Rakéta Regényújságból, aztán pedig a televízióban Inke Lászlóval. A groteszk a szalmonellával halált okozó, nyerészkedő maszekról mesél, de behalt a röhögéstől, aki a rabruhás Kojaket nézte. Hogy bírjuk annyi éve már igazi magyar film nélkül?
Valamikor kézzel festett plakátok csalogatták a nézőt a moziba. Férfiak csókoltak nőket, és rendőrök lőttek pisztollyal rajtuk ezerszám. Anyám egyszer elnézett egy léghajós plakátot a körúti Zrínyiben. Így kerültünk a 80 nap alatt a Föld körül helyett Vaszilij Suksin Vörös kányafájához. Sokan 1989-ig nem hitték, hogy lesz rendszerváltozás. Ők nem látták ezt az 1974-es mozit. Megmutatta a nyomort és a féktelen szovjet maffiát, hogy milyen törékeny a rendszer a vörös máz alatt. Amúgy Fassbindernek is kedvence volt, Suksin pedig negyvenöt évesen még abban az évben meghalt, de ezeket sem tudtam akkor alsósként.
Nemcsak a filmek hatnak ránk, mi is hatunk rájuk”