„Vörös kód az emberiségnek – azonnal cselekednünk kell
Szörnyű természeti pusztításoknak lehetünk tanúi ezen a nyáron: városokat elárasztó esőzések, extrém magas hőhullámok és pusztító erdőtüzek – mint amilyen a mostani görög erdőtűz is, ami ellen együttes erővel küzd Európa. A közös uniós erőfeszítések keretében eddig kilenc repülőgépet, kétszáz földi járművet, valamint több mint ezer tűzoltót vezényeltek a tagállamok Görögországba a lángok megfékezésére. Egy ilyen nyáron jelent meg az ENSZ alá tartozó Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) legújabb jelentése, benne az ijesztő valósággal.
A jelentés egy igazi vörös kód az emberiség számára: a világ országai olyan hosszú ideig hagyták, hogy az a bizonyos gyeplő a lovak közé legyen bedobva, hogy a következő három évtizedben biztosan folytatódni fog a felmelegedés, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lenne helye a cselekvésnek, sőt, éppen ellenkezőleg! Ha azonnal és érdemben csökkentenék a világ vezetői országai károsanyag-kibocsátásukat, azzal még el lehetne kerülni a legrosszabb forgatókönyvet.
Csak néhány mondat a tanulmány 42 oldalas, döntéshozóknak szánt összefoglalójából:
Az üvegházhatású gázok jelenlegi kibocsátása miatt egy évszázadon belül kulcsfontosságú hőmérséklet-emelkedési küszöböt léphetünk át.