Hogy is van ez, kérem szépen? – szabadkártyát kapott a doppingvétség miatt eltiltott román sportoló
Simona Halep pályára léphet az ausztrál nyílt teniszbajnokság selejtezőjében.
Tizenöt év óta először nem engedélyezték a bukaresti melegfelvonulást.
Az ACCEPT Egyesület több képviselője tiltakozott pénteken a bukaresti városháza előtt, miután a Nicușor Dan vezette intézmény nem engedélyezte a Győzelem sugárútra tervezett Bukaresti Pride Felvonulás megszervezését.
A hírről beszámoló Krónika azt írja: a bukaresti polgármesteri hivatal azzal magyarázta a döntését, hogy a Pride felvonulást nem lehetne biztonságosan lebonyolítani, mert túl sok ember lenne egyszerre a sugárúton szombaton vagy vasárnap, mivel azt a hétvégén a gyalogosok veszik birtokukba.
A városháza emlékeztet arra is, hogy az ACCEPT egyesület 10 000 résztvevőre vonatkozó kérését már csak azért sem hagyhatják jóvá, mivel a vészhelyzeti bizottság határozata előírja, hogy legfeljebb 500 résztvevő vehet részt különböző gyűléseken és demonstrációkon.
A bukaresti városháza számos lehetőséget kínált az ACCEPT Egyesületnek a felvonulás megszervezésére, és továbbra is nyitott az új javaslatokra, remélve, hogy végül közös nevezőre jutnak. Javasolták például, hogy a Bukaresti Pride Felvonulást vagy ugyanazon a helyen, de egy másik napon, vagy ugyanazon a napon, de más helyen szervezzék meg bizonyos számú résztvevővel, akik hajlandóak alkalmazkodni az aktuális járványügyi feltételekhez és vállalják a nyilvános gyülekezésre vonatkozó szabályok betartását. Az ACCEPT Egyesület képviselői egyelőre elutasították az önkormányzat által bemutatott alternatívákat.
Nyitóképen: Vonulók a 2019-es bukaresti Pride-on. Fotó: Daniel Mihailescu / AFP