A kormány semmibe veszi a tudósait, semmibe veszi a polgárai életét

2021. augusztus 5. 7:18

Lantos Gabriella
Facebook
A 30 000 koronavírus halott oka a tudatosan elszabotált védekezés.

„Bebizonyosodott az, amit eddig is lehetett sejteni. A 30 000 koronavírus halott oka a tudatosan elszabotált védekezés.
Kutatók értékelő tanulmányt tettek közzé a 2. hullámról. Kiderült, hogy mindig volt elegendő tudományos információ. Lehetett volna helyesen dönteni. Palkovics már az 1. hullámban létrehozott egy komoly tudományos műhelyt: a Járványmatematikai és Epidemiológiai Projektet.  Hetente négy jelentést adtak a Kormánynak.

Először augusztus elején vették észre a járvány gyorsulását. A várható veszélyekről augusztusban és szeptemberben nyilatkoztak.
De november közepéig mégsem vették őket komolyan. Pedig a modelljeik utólag mindig helyesnek bizonyultak. Januárban már előrelátták a 3. hullámot is. A Kormány mégsem készült rá. Mindennek meg is lett az eredménye: a 2. hullámban 12 ezer lett a halott. A 3. hullámban 18 000. Gyalázat ilyen tudósok mellett.

Most ismét türelmesen leírják, hogy mi kell a sikeres védekezéshez. Adat. Génszekvenálás. Tesztelés. Kontaktkutatás. Izolálás. Új adatok. Működő járványügyi szervezet. Szakmai alapokon hozott döntések. A 4. hullámnak még mindig egy védekezést elszabotáló Kormánnyal megyünk neki. Kásler Miklóssal és Müller Cecíliával. 50%-os átoltottsággal.

Megint semmi jóra nem számíthatunk. Pedig a tudósok által ajánlott védekezés nem csak emberéleteket véd. Hanem a gazdaságot is. A társadalmi békét is. Hány ezer újabb felesleges áldozat kell még annak a belátásához, hogy kormányzóképtelen a Kormány. Amikor semmibe veszi a tudósait, semmibe veszi a polgárai életét.”

Nyitókép: Lantos Gabriella Facebook-oldala

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 172 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Oké. No de mi a célja, kedves Gabriella, ha errő hallhatnánk valamit.
Csak azért kérdem, mert a legutóbbi megnyilvánulásával lábonlőtte magát.

Hogy érted ezt, öregem? Egy "nyuggerisztán" -féle mandinerkommentelő "senki"-t le tudnál nyomozni? Ne etessed már az okoskodó konfabuláló fajtáját , ikszeljed ki oszt jó napot...

Sőt a jó tudósokat nem-meghallgató gonosz szándékú Orbán a 30ezer Covid-halottunk gyilkosa. Szumma ezt irja lantos gabriella.

Most boldogan fogadtok minden huszadrangú véleményt, mert egyetlen épkézláb mondanivalótok nincs a választók számára.

Tudod, ez úgy lehetett, hogy a covid a gazdaság nem minden részét állította le. Vannak ágazatok, amelyeket nem, vagy kevésbé károsított a járvány. Mondok egy példát: a Budapesten jelenleg folyó felújításokat, vagy azok egy részét akár a járvány alatt is lehetett volna folytatni, és akkor a felújítást végző cégeknek, a hozzájuk kapcsolódó alvállalkozóknak akkor is lettek volna bevételeik. Arról nem beszélve, hogy kevesebb kellemetlenséggel jártak volna.

Azért, mert te vinnyogsz szánalmas tehetetlenségedben, másnak nincs oka erre.

Szóval szerinted a tömeges nyaralás és a kihalt utcákon a munkavégzés ugyanaz lenne? Lehet, hogy szédülsz ott fenn a magas lovon és azért írsz hülyeségeket?

Te még meg mersz szólalni, te halálmadár! Tűnj el a közéletből!!!!

Ki állíttatta le az egyes területeket - nem hiszem, hogy az élen járó Karácsony egy ilyen kérdésben, a szabadban történő munkavégzésre hivatkozva nem vethette volna fel az ötletet.

1984-bem magyar-történelem szakon főleg vérbolsik végeztek.
Nemzeti érzelmű ember nehezen került be az egyetemen err a szakra.
Többet kár is beszélni erről a nőröl.

1984-bem magyar-történelem szakon főleg vérbolsik végeztek.
Nemzeti érzelmű ember nehezen került be az egyetemen err a szakra.
Többet kár is beszélni erről a nőröl.

Szomorú a 30 ezer halott, de lakosságarányosan a halottak számának hasonló a nagyságrendje számos más országban. Csehország, Bulgária, Belgium stb. Pl. Csehországban összesen 7%-kal kevesebb az elhunytak száma Magyarországnál. A magyar kormány nem lehet felelős a 30 ezer halottért, mert ezzel a logikával a többi ország kormánya is felelős sok-so ktizezer emeb haláláért.
És mit szól ez az emberutánzat a kórházakba be sem férő betegek ügyében, lehet sorolni az országokat, de Mmagyarországon ilyen nem volt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés