Nagy Viktor: Ha egységben kűzdünk, akkor ez így működni fog

2021. augusztus 4. 16:54
Ez már egy nagyon szép, fegyelmezett és alázatos vízilabda volt, de másképp nem is lehet idáig eljutni – jelentette ki Nagy Viktor a horvátok fölött aratott győzelmet követően.

Másfél perc volt hátra a magyar horvát mérkőzésből, amikor a mérkőzés és a magyar csapat egyik hőse Nagy Viktor ziccert védett, ezzel végleg eloszlatva horvátok esélyeit a győzelemre. A diadalra a meccs végén Jansik amolyan slusszpoénként még egy ötméterest értékesített, a magyarok pedig teljesen megérdemelten jutottak elődöntőbe. Az eredmény 15:11 lett. 

Öt évet vártunk erre a meccsre, mert Rióban nem tudtuk sikerrel venni a negyeddöntőt, és nagyon örülök, hogy most győztünk” 

– nyilatkozta az MTI-nek Manhercz krisztián, aki szerint az egész csapatot ki kell emelni, mert mindenki hozzátette a maga részét, és ebből a mérkőzésből a hátralévő napokra bőven tudnak erőt meríteni.

Nagy Viktor úgy vélte, az olimpiai torna első szakaszában jónéhány játékosnál voltak kétségek, de büszke a csapatra, amiért így össze tudta rakni a játékát.

Ez már egy nagyon szép, fegyelmezett és alázatos vízilabda volt, de másképp nem is lehet idáig eljutni” – jelentette ki.

Märcz Tamás azt mondta, hogy egy borzasztó jó ellenfelet győztek le, amely a támadásaival végig gondokat okozott:

A fiúk megmutatták, hogy tudnak nyerni és nagyon összeszedett volt a játékunk” 

– fogalmazott a kapitány, aki az elődöntős riválisról, a görög válogatottról annyit mondott: „talán a legintelligensebb és legtudatosabb játékot játssza, ezért nagyon nehéz lesz ellene”.

(MTI, Facebook)

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jó lenne, ha tudnátok győzni. Mi mindenesetre drukkolunk és izgulunk, hogy bemenjen a ti labdátok a görögök hálójába.
Csak nehogy fej-fej mellett menjetek, mert nem fogjuk kibírni a TV előtt azt a sok izgalmat.
Húzzatok el jó pár góllal kérlek benneteket!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés