Parkolási kettős mérce Karácsonytól

2021. augusztus 5. 15:15
Falakba ütközik Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület fideszes polgármestere, aki folyamatosan próbál megoldást találni a Belváros égető parkolási kihívásaira. A helyi lakosoknak létrehozandó parkolóhelyekre irányuló tervét Karácsony Gergely főpolgármester jogi indokokra hivatkozva visszautasította, miközben egy kerülettel odébb ezt jóváhagyták. Az V. kerület szerint ez nem más, mint kettős mérce.

Mint minden világvárosban, Budapest belvárosában is régóta komoly feladatot jelent a parkolási feltételek folyamatos fejlesztése. Az autóforgalom növekszik, új parkolóhelyeket viszont alig lehet kialakítani. Ennek ellenére az V. kerületi önkormányzat már több megoldási javaslattal is előállt, hogy orvosolja a problémát, szem előtt tartva azt is, hogy közben ne sérüljön a kerületben a zöldfelület növelési tendencia.

Ennek eredményeképpen a Szentgyörgyvölgyi Péter vezette önkormányzat forgalomtechnikai felülvizsgálattal 2014 óta több mint kétszáz új parkolóhelyet tudott kialakítani a lakók igényeinek megfelelően. A felszínen parkoló autók számát úgy is igyekeznek csökkenteni, hogy a helyi lakosoknak a mélygarázsokban biztosítanak ingyenes helyeket. Eddig közel 300 kerületi lakos vette igénybe ezt a lehetőséget. Ugyanakkor kizárólagos várakozóhelyeket tudnak már biztosítani az egészségügyi intézményekbe látogatóknak is.

Az önkormányzat kialakított egy olyan okosparkolási rendszert is, amelynek segítségével a kerületben parkolóhelyet kereső autósok rövidebb idő alatt találnak helyet, ezzel is csökkentve a keresgélés közben okozott környezetterhelést, amely jelenleg a belvárosi forgalom körülbelül 30 százalékát teszi ki.

Se közpark, se parkolás a Városháza udvarán 

Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester azt is kezdeményezte, hogy a Fővárosi Önkormányzat elzárt udvarát, azaz a Városháza parkolóját nyissák meg a belvárosi lakosság gépjárművei előtt.

Karácsony Gergely főpolgármester azonban ezt mindössze két hétig engedélyezte. Az autósokat előszeretettel üldöző főpolgármester tehát nem engedi, hogy a helyiek igénybe vehessék az udvart, de két év alatt azt a kampányígéretét sem sikerült megvalósítania, hogy közparkot alakítson ki a területen.

Az V. került már okosparkolási rendszert is kialakított, hogy az autósok könnyebben találjanak parkolóhelyet

A kerület fideszes polgármestere arra is javaslatot tett Karácsonynak, hogy vizsgáltassa meg a Városháza udvara alatti mélygarázs kialakításának lehetőségét. Erre az a visszajelzés érkezett, hogy bár ezt tervezik, ám ez a beruházás is elsősorban a hivatali igények kielégítését szolgálná, nem pedig a lakosságét.

Mivel a kerület vezetésének rendkívül fontos, hogy a sűrű városi környezet ellenére a fejlesztésekkel együtt igyekezzen növelni a zöldfelületet is, a lakossági parkolási feltételeinek további javítására már csak adminisztratív eszközök állnak rendelkezésre.

Ennek megfelelően Szentgyörgyvölgyi Péter 2020 novemberében addig egyedülálló ötletként, elsőként nyújtotta be a Fővárosi Közgyűlésnek azt a javaslatát, hogy a fővárosi parkolási rendelet módosításával a budapesti polgármesterek az általuk vezetett kerületek lakosai számára kizárólagos várakozóhelyeket jelölhessenek ki.

A Főváros vezetése azonban a kezdeményezést jogszabályi hivatkozásra tekintettel napirendre sem tűzte. A lapunk birtokába jutott válaszban Karácsony Gergely egyebek mellett arra hivatkozik, hogy a közúti közlekedésről szóló törvény nem biztosítja számukra, hogy kizárólagos használatú várakozóhelyek kialakítására adjanak felhatalmazást a kerületi polgármestereknek, ráadásul a javaslat közlekedésszakmai szempontból sem elfogadható.

Nyomásgyakorlást sejtenek a háttérben

Bár a Közgyűlés nem vette napirendre Szentgyörgyvölgyi Péter javaslatát, információink szerint több szomszédos kerület – szembesülve hasonló nehézséggel – az V. kerületi ötlet alapján elkezdett forgalomtechnikai terveket készíttetni a kizárólagos lakossági várakozás kialakítására.

A Belváros vezetése január végén nyújtotta be kiviteli tervét jóváhagyásra a Budapest Közút Zrt-hez. Ennek lényege szerint a kerület egyes kijelölt részein csak az V. kerületi várakozási engedéllyel rendelkező lakosok várakozhatnának, az így érintett területek 31 százalékában pedig kizárólag a kerületi lakosság. Az elosztásra előzetes felmérés és lakossági igények, jelzések alapján tettek javaslatot.

A Budapest Közútnak az előírások szerint húsz napja lett volna válaszolni, azonban közel fél éven át válasz nélkül hagyta a megkeresést, egyeztetést sem kezdeményezett ez ügyben. Csak Szentgyörgyvölgyi Péter július 23-án küldött, postafordultával jóváhagyást kérő levelére érkezett végül válasz a tervekre vonatkozóan a Budapest Közút vezérigazgatójától.

A levélben arról tájékoztatták a polgármestert, hogy a Budapest Közút a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) iránymutatása alapján dönt a kizárólagos várakozóhelyei ügyében, csak az említett két szervezet egyetértését követően áll módjukban kiadni a jóváhagyást.

A Budapest Közút ugyanakkor azt is jelezte, hogy

időközben a VI. kerület számára a Szentgyörgyvölgyi Péter kezdeményezéséhez teljesen hasonló megoldást már jóváhagytak,

szintén a Fővárosi Önkormányzat és a BKK iránymutatása mellett.

A Belváros megdöbbenéssel értesült a fentiekről, a válasz szerintük ugyanis azt sugallja, hogy a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat vezetése nyomást gyakorolt a Budapest Közútra és diszkriminatív, politikai döntés született egy jogi keretekkel szabályozott szakmai ügyben. Érthetetlennek tartják, hogy a Budapest Közút által, a VI. kerületben megvalósítandó mintaterületre nem vonatkoznak Szentgyörgyvölgyi Péter közgyűlési előterjesztésének elutasítására indokul szolgáló szabályok.

Ha pedig a szabályok mégis lehetővé teszik az engedély kiadását, akkor az V. kerületi Önkormányzat miért nem kapta meg a hozzájárulást, azaz milyen alapon sújtja Karácsony Gergely főpolgármester elutasító döntésével Belváros lakosságát – tették fel a kérdést.

A nyitóképen: Parkolóóra a fővárosban (fotó: Földházi Árpád)

Összesen 44 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés