Nem válaszol a DK arra, hogy miért támogatnak egy nácit Szegeden

2021. július 31. 11:30
Az egyik legnagyobb zsidó szervezet szerint ugyanakkor antiszemitának nincs helye a közéletben.

Míg a Mazsihisz szerint nincs helye a magyar közéletben a jobbikos Tóth Péteréhez hasonló, fajgyűlölő nézeteket valló szereplőknek, a DK hallgat arról, hogy miért támogatnak rasszista, antiszemita jelöltet a Csongrád-Csanád megyei Jobbik elnöke személyében, aki egyebek mellett

fajvédelmet követelt, a melegeket pedig genetikai hulladéknak nevezte

– írja a Magyar Nemzet. Hangsúlyozták: mélyen hallgat arról a DK, hogy Gyurcsány Ferenc egy nyíltan fajgyűlölő jobbikost támogat az őszi baloldali előválasztás szegedi kampányában. A párthoz elküldött kérdésekre nem érkezett válasz, s arra sem feleltek, hogy továbbra is támogatják-e Tóth Pétert, a Csongrád-Csanád megyei Jobbik elnökét, aki a saját Facebook-oldalán osztotta meg a kampánystandjánál a Gyurcsánnyal készült közös fotót, írják.

Tiltakoznak a zsidó szervezetek

A Magyar Nemzet megírta: a Magyarországi Zsidó Hitközség (Mazsihisz) a Mediaworks Hírcentrumának kérdéseire azt a választ adta, hogy álláspontjuk szerint „antiszemita vagy kirekesztő nézeteket hangoztató személyek ne kapjanak szerepet a magyar közéletben, függetlenül attól, hogy mely magyar politikai tömörüléshez tartoznak, vagy mely párt támogatottságát élvezik. Meggyőződésünk, hogy a kirekesztő eszméket hirdető embereknek a magyar közéletben csak politikai múltjuk lehet, de jövőjük nem”. Emlékeztettek: a szintén jobbikos, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bíró László hasonló esetében már jelezték, hogy számukra elfogadhatatlan a rasszista nézeteket vallók közéleti szerepvállalása.

Róna Tamás, a Mazsihisz Rabbitestületének és a Magyarországi Zsidó Imaegyletnek az elnöke a lap érdeklődésére elfogadhatatlannak nevezte, „ha valaki politikusként antiszemita, rasszista véleményeket fogalmaz meg. Ezekben a témákban én eddig is határozottan kiálltam, és ki is fogok állni” – nyomatékosította Róna Tamás. Tóth Péter korábban számos kirekesztő, fajgyűlölő kijelentést tett. A 24.hu még 2014-ben számolt be róla, hogy Tóth a saját közösségi oldalán egyebek mellett nyilvánosan követelt fajvédelmet, „bibsizett” és a görög neonáci Arany Hajnal pártot dicsőítette.

„Bibsi portugál”, „genetikai hulladékok”, Szlovákia megszűntetése

Egy arról szóló újságcikk kapcsán pedig, amely a zsidóságot állította be a világ problémájának, Tóth arról értekezett, hogy „már 1920-ban is látták a problémát”. A Kurucinfó egyik cikke kapcsán, amelyben arról számoltak be, hogy Csongrád megye egyetlen iskolájában sem kértek zsidó hitoktatást, Tóth Péter megköszönte a jobbikos „harcostársai” munkáját. A Tavares-jelentéssel összefüggésben pedig azt írta a jobbikos megyei elnök, hogy „a bibsi portugálnak sincs jobb dolga, mint minket lehúzni”. Tóth a melegekről is gyűlölködő és gyalázkodó kijelentéseket tett korábban, írják: „A végsőkig harcolunk a liberális söpredék és a genetikai hulladékok ellen” – jelentette ki Tóth 2013-ban a budapesti Pride felvonulás kapcsán. Egy másik helyen pedig arról értekezett, hogy megszüntetné Szlovákiát.

Tóth Péter vállalhatatlan megnyilvánulásaira először

Hont András hívta fel a figyelmet a Facebook-oldalán.

Figyelemre méltó, hogy a baloldali összeborulás számos támogatója erre a publicistát kezdte támadni a kommentszekcióban, írja a alap.

Kép forrása: Tóth Péter Facebook-oldala

Összesen 91 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ugye tudsz róla, hogy te most éppen a vadakat terelő juhászt játszod? A helyzet azonban az, hogy az ellenzékre csak akkor van értelme szavazni, ha jobbak, mint a fideszesek. Bayer pl. nem túl magas mérce, de az összefogás szegedi jelöltjének nem sikerült megugrania.

Tehát kedvenceid különböző frakciók segglyukában ülnek. A függetlenek helye a szamárpad, akkor a magyar parlament "függetlenjeit", mondjuk a pártjukat elhagyó Hadházy Ákost, Széll Bernadettet - hogy a hasonlat helytálló legyen - hogyan minősíted?

Sok hülyeséget terjesztesz, de azt a leamortizálódott listát már sokan ide tették. Anélkül, hogy utána néztek volna az igazságtartalmának, anélkül, hogy megemlítették volna a magukat átmentő KISZ és MSZMP felső vezetőket, azok leszármazottait, és végül anélkül, hogy figyelembe vennék hogy a kádári korszakban mit jelentett úgy általában az MSZMP és KISZ tagság. Ezekben a hatalom nem a minőséget. hanem a mennyiséget nézte, hogy tömegbázist tudjon felmutatni. Tudták, hogy itt pusztán munkahelyi érvényesülés érdekében vállalt tagságról volt szó. Meg arról, hogy a munkahelyeken, iskolákban előírták a szervezettség mértékét, amit az ottani érintettek a saját érdekükben minden eszközzel teljesítettek.

Megemlítenél pár zsidózó fideszest?

Szokás szerint nincs egy értelmes válaszod, de folytasd, én remekül szórakozom az idétlenségeiden.

A helyzet az, hogy nem végeztétek el a házi feladatot. Tudod az nem volt véletlen, hogy 2010-ben kétharmaddal hasalt el a Gyurcsány-korszak. Erre ma ugyanezt a szívgárdát kínáljátok a jámbor választónak, plusz néhány nácit. Azután meg majd csodálkoztok, és mindenki hülye lesz, csak a vesztes csapat a helikopter.

Olvasási, vagy értelmezési problémáid vannak, esetleg mindkettő? Mit kérdeztem kisfiam, olvasd el szépen még egyszer!

Mondjuk én legfőbb problémának a kormányzóképesség hiányát látom. Ezért semmiképpen nem szavaznék rá. Az pl, hogy még mindig ott a régi gárda, a személyi döntésekkel kapcsolatos tehetetlenség világos jele.

Hát, igen, ezt úgy hívják, hogy választási kampány. Előszedik az ellen szennyesét. Ha van mit, azt nem a FIDESZ fogja gyászolni. Teccettek volna kevésbé náci jelölteket találni.

Te most úgy gondolod, hogy a szóvirágaid pótolják az értelmi képességeidet? Szinte látom, ahogy lila fejjel vered a billentyűket, és azt hiszed, hogy értelmesen válaszolsz. Na szia, nyugodj meg, nem zavarlak tovább, majd csak magamban röhögök rajtad.

Zsidózó ellenzéki jelölt kapcsán vetődött fel az, hogy a Fidesz politikusai között is vannak hasonlóak. Erre kérdeztem rá. Nem a kommentelők érdekelnek, amelyekből mindkét oldalon vannak ilyenek is, meg olyanok is.

Idézeteket kérek FIDESZ-es OGY képviselőktől. Mert ugye ezek itt a posztban idézetek. A fajelméletet nyilvánosságból idézhető módon per pillanat a DK által ajánlott országgyűlési képviselőjelöltek támogatják.

Nézd, mit van mit tenni, ha a DK a fajelméletet támogató képviselőket ajánl? Ha én dolgoznék a FIDESZ propaganda-osztályán, én volnék az első, aki kirúgná azt, aki erről nem akar beszélni. De a választóknak miért is nem kell erről tudni?

Jó, erre a DK mit válaszoljon most?
De ezt a kérdést, remélem, hogy a haladó, függetlenobjektív sajtó is felteszi nekik naponta, ugye? Hogy nem.

Azért, ha te jó vagy, nem állsz össze rosszakkal.
Velük akkor állsz össze, ha te sem vagy különb náluk. Azért a hatalom nem minden, a cél nem szentesíti az eszközt/Jobbikot
Muzsikusok mind, csak más-más hangszeren. Összeköti őket a fideszesek elleni megveszekedett gyűlölet.

Te nem válaszolsz a kérdésre.
Talán szégyelled felsorolni a sok-sok vezető pozicióban levő kommunistát, akik, mit ad a Szoci Internacionale, ma is jó magas pozicíókban vannak, mert az igazi kommunista nem vész el, hanem átalakul európai demokratává. Igaz, Dobreva?

Ök baloldaliak?
Gondolok olyan jó öreg szakikra, mint Gal Zoltán, Horn Gyula. Apró Piroska, Szekeres Imre, Draskovics, Donáth, Lendvai stb. És most már beérkeznek a gyerekeik, unokáik is, akik első kézből, készen kapták a kommunista eszméket.

A fúggetlenobjektívprogresszív sajtóta kérdeztem rá. Ők mit szólnak ezekhez az igazi náci fazonokhoz.
Mielőtt válaszolsz, olvasd el a kérdést.
Hasznos lehet.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés