Baján vízben álltak a napernyők

2021. július 30. 11:42
A városvezetők nem számoltak az áradó Dunával, a Facebook-kommentelők többsége szerint ez is bizonyítja a baloldali politikusok alkalmatlanságát.

Az első dunai áradás ellepte azokat a napernyőket, melyeket Baja baloldali városvezetése árterületre állított fel – számol be a Drót. A momentumos Nyirati Klára polgármester által vezetett önkormányzat egy kormányzati projekt keretében 30 millió forintot nyert strandfejlesztésre. A pénzből a Sugovica Strandra – többek között – nyugágyakat és napernyőket tettek ki. A területen valamivel korábban, 2021 áprilisában fűzfacsemetéket is ültettek, és a Sugóparti Hírek már ekkor jelezte, hogy a Duna elsőfokú árvízvédelmi készültségénél „vízben lesznek a csemeték”.

Július 24-én pedig 668 centiméteren tetőzött a Duna, és az előzetes aggodalmaknak megfelelően víz alá kerültek az ártérbe ültetett facsemeték mellett a 30 milliós projekt napernyői is.

A közösségi médiában nagy hullámokat vert az ügy. A kommentelők jelentős többsége a balos városvezetés hozzá nem értésének és hanyagságának a bizonyítékát látta az ügyben. Széll Péter alpolgármester megpróbálta elmagyarázni, hogy „az érintett szakemberek véleménye alapján” nem szedték be a közelgő árvíz elől a napernyőket. Azt is hozzátette továbbá, hogy az ernyők oszlopai alumíniumból vannak, a vászon pedig „vízálló kell, hogy legyen”. 

Egy hozzászóló pedig arra is rávilágított, hogy a biológia tudományának legújabb állása szerint a fűzfák is „szépen fejlődnek a víz alatt”. A politikai abszurd humor akkor hágott a tetőpontjára, amikor megkérdezték Szélltől, ha a napernyők fixen vannak rögzítve, és elmozdíthatatlanok, akkor télre is maradnak-e? Az alpolgármester válaszában közölte, hogy „természetesen” télre eltűnnek a napernyők.

Fotó: Facebook/Sugóparti Hírek

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés