Ezek a történések egyébként erősen felül is írják bennem a német kultúrember képét.
„Az ember változik. Ebbe beleértendő sok egyéb mellett az is, ahogyan a különböző nemzetekhez viszonyulunk. Én a kötelező oroszon kívül a középiskolában németül tanultam, nagyapám világháborús történeteiben a németek voltak az úriemberek, a balatoni nyaralóban pedig egymást váltották a Zimmer frei varázsszóra a tó környékét ellepő kelet- és nyugatnémet vendégek. A ’82-es vb-döntőben (ez ma már, azóta teljesen taljanofillé lett személyiségemmel hihetetlennek tűnik) a németeknek drukkoltam az olaszok ellen. Később, a történelem iránt egyre inkább érdeklődve, a két bécsi döntésről tudomást szerezve, végleg levettek a lábamról, s mivel a gyerekkoromat a Szovjetunió iránti gyűlöletben töltöttem, ez óhatatlanul szimpatikussá tette a németeket.
Pedig voltak gyanús jelek. Az egyetemen középfokú nyelvvizsgára készülve (mert a kilencvenes évek elején a tanári diplomához már két nyelvvizsga kellett, figyelem, Herr Lord-Major Karácsony) a fiatal lektorátusi tanár (aki talán maga sem sejtette, hogy egyszer majd berlini nagykövet lesz) behozott egy régi mesekönyvet, amelyen a német gyerekek nevelkedtek évtizedeken át.
Nem emlékszem az összes sztorira, kettő maradt meg konkrétan: az egyikben a kislány szeret a tűzzel játszani, és hiába figyelmeztetik ennek veszélyeire, nem fogad szót. Egyszer aztán meg is gyullad a ruhája, lángol az egész kölök, és végül csak egy marék hamu marad utána. Mindez érzékletesen, élethűen, az előző századforduló hangulatában megrajzolva. A másikban az ujjszopást helytelenítik, aminek a vége az lesz, hogy – ha jól emlékszem – egy ablakon benyúló hatalmas olló levágja a gyerek hüvelykujját, és egy undorító, vérző csonk marad.
Most ezeknek szerves folytatásai lehetnek az óvodában transzvesztiták által előadott homoerotikus mesék, amik kinevelik azt a következő generációt, amelyik valami újabb elmebeteg ideológiát próbál a világra kényszeríteni.
Ezek a történések egyébként erősen felül is írják bennem a német kultúrember képét, így az utóbbi években a győztesek erős túlzásainak tartott világháborús német bűnök is hihetőbbé váltak számomra.”
Nyitókép: firo Sportphoto / Jürgen Fromme / dpa Picture-Alliance / AFP
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Ömlik a pénz a magyar családokhoz. Ígéretek helyett valóság.
Az amerikai alelnök egy rövid ideig visszatért eredeti foglalkozásához.
