Korrupciós botrány vagy alaptalan vádak? – egyre többet tudunk Cseh Katalin ügyéről

2021. július 29.
Több milliárd forintnyi EU-támogatás, közös pályázatok, gyanús összefonódások és hatósági vizsgálatok. Összefoglalónk az eddigi főbb mozzanatokról.

Pálfy Dániel Ábel írása a Mandiner hetilapban.

Ellentmondásos ügy körvonalazódott a napokban a Momentum EP-képviselője, Cseh Katalin körül. A Bennfentes nevű portál által nyilvánosságra hozott videókban egy Anonymous-álarcot viselő ember robothanggal szinkronizálva először egy magyar politikus „lebuktatását” ígérte, majd jelezte, olyan személyről van szó, akinek saját vállalkozása és „haveri cégei” összesen négy és fél milliárd forintnyi EU-támogatáshoz jutottak.

A portál kiderítette, hogy a politikus családjának korábbi cége, a Pannónia Nyomda Kft. két részletben összesen 285 millió forintnyi EU-támogatást nyert el pályázatokon, valamint közbeszerzés útján állami forrásokhoz is hozzájutott. Emellett beszámolt arról, hogy a Pannónia Nyomda Kft.-hez „köthető” cégek nyertek el több mint négy és fél milliárd forintos EU-forrást. Ebben önmagában nem lenne kivetnivaló, hiszen az uniós források azért vannak, hogy a vállalkozások éljenek velük, a közbeszerzések pedig azért, hogy egy projektet valamely cég teljesítsen. De a történetnek ez csak a kezdete.

Egyelőre nem tudni, történt-e bármilyen törvénytelenség, de az elnyert támogatások fényében mindenképp más színben tűnnek fel Cseh korábbi mondatai. A Momentum EP-képviselője volt, hogy arról beszélt: „a magyar emberek érdeke is az, hogy (az EU) megpróbáljon mindent megtenni azért, hogy az EU-s pénzek a szegénység csökkentésére jussanak, az önkormányzatokhoz, a civilekhez.” Vagy éppen azt hangoztatta: „ezeknek a pénzeknek semmi keresnivalójuk a pénzéhes oligarchák zsebében vagy a markukat tartó családtagoknál. Ezeknek a forrásoknak oda kell eljutniuk, ahová valóban szánják azokat – az emberekhez!” Cseh Katalin korábban többször is azért lobbizott, hogy az EU érvényesítse Magyarországgal szemben a jogállamisági mechanizmust, amely alapján korlátozható vagy visszatartható az egyes tagállamoknak járó EU-támogatások kifizetése, amennyiben az unió bizonyítottnak látja egyes úgynevezett jogállamisági kritériumok sérelmét. Többek között erre hivatkozva fenyegették meg Magyarországot a homoszexualitás gyerekek körében való népszerűsítését is tiltó gyermekvédelmi törvény elfogadása után az egyes kifizetések korlátozásával. Cseh azt is sürgette, hogy Magyarország uniós támogatásainak kifizetését kössék az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz.

Politikai pálya – honnantól számítva? 
Cseh Katalin Facebook-posztban reagált a hírekre. Mint írta, „egyértelműen kiderül a cégiratokból, hogy én évekkel ezelőtt, jóval azelőtt, hogy politikai pályára léptem, lemondtam a cégvezetésről”. Nos, azt nem tudni, hogy Cseh Katalin mit ért „politikai pályára lépés” alatt, de egy biztos: 2015-ben alapítója volt a Momentum Mozgalom elődjének számító Momentum Mozgalom Egyesületnek, és 2017-ben, a Momentum párttá alakulását követően az új politikai formáció első, ötfős elnökségének tagja lett. Ekkor ráadásul már jó ideje a mozgalom nemzetközi kapcsolattartója, valamint egészségügyi munkacsoportjának vezetője volt.

A Momentum politikusa 2018 elején még gyorsan beadott egy EU-s pályázatot, amelyen később 68 millió forintot nyert el a cég”

Politikai pályafutása azonban ennél régebben indult, hiszen már 2012-től a Liberális Fiatalok Egyesületének nemzetközi kapcsolattartója volt, és papírunk van róla, hogy Cseh Katalin a Momentum belső fórumán 2017-ben kijelentette, évekig dolgozott külföldi pártokkal, és projektalapú csapatokat is vezetett például külföldi aktivistáknak. De ha mindez nem lenne elég, újságírói kérdésre maga is beismerte, már az egyetemi évei alatt elkezdett politizálni ifjúsági szervezetekben, például a Bajnai-féle Együtt aktivistája is volt. Cseh Katalin azt is elismerte, hogy lemondása előtt, 2018 elején még gyorsan ő maga is beadott egy EU-s pályázatot, amelyen később 68 millió forintot nyert el a cég.

Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!

Halász Gábor, a családi ismerős
2018-as lemondásakor Cseh Katalin egy bizonyos Halász Gábornak adta át a cég ügyvezetői tisztségét. Róla azt lehet tudni, hogy a politikus nagyszülei által 1995-ben alapított Cseh és Lénárd Kft.-nek először a tulajdonosok kézbesítési megbízottja, később kétszer az ügyvezetője is volt. Először 1998-tól 2001-ig, majd 2005-ben, amikor Cseh Tibor, Cseh Katalin édesapja megörökölte a nagyapa tulajdonrészét, ismét ügyvezető lett egészen a cég megszűnéséig, 2010-ig. Mindössze pár hónappal ezt követően alapította Cseh Tibor a Pannónia Nyomda Kft.-t, amelynek Halász később szintén ügyvezetője lett.

Lehet ugyan, hogy lemondott a cégvezetésről, de a család befolyása megmaradhatott”

Halász Gábor ma már Budapesten él, de vajdasági származású, csakúgy, mint Cseh családja. Halász rokonai közül többen is a Pannónia Nyomda Kft.-hez kísértetiesen hasonlító Panonia-print doo nevű vajdasági cégnél dolgoznak. Régi kapcsolat van tehát a két család között. Nem mellékes, hogy a Pannónia-Printet, a Pannónia Nyomda Kft. elődjét Halász Gábor alapította, ám 2009-ben eladta Cseh Katalin édesapjának. Épp aznap, amikor Cseh Tibor eladott neki egy számítógép-alkatrészekkel és -perifériákkal foglalkozó másik céget. Mindez együtt arra utal, hogy Halász Gábor a Cseh család régi bizalmi embere. Azaz lehet ugyan, hogy Cseh Katalin lemondott a cégvezetésről, de a család befolyása megmaradhatott.

Semmi közöm ezekhez a cégekhez!”
Egyelőre nem tisztázott, hogy a politikus családi cége és az említett vállalkozások között milyen viszony állt fenn. „Állítólagos korrupcióról beszélnek, ami hazugság. Egeret szültek a hegyek, ugyanis a propagandamédiában összeadták az ugyanabba az ipari parkba bejegyzett összes cég és vállalkozás által elnyert uniós támogatást, ahol az a nyomda is működik, amit egykor édesapám vezetett” – írta még korábban Cseh, valamint kijelentette, hogy semmi köze az említett cégekhez.

Ami már most biztos: ha közvetlenül nem is, közvetve mégis köti valami a politikust a vállalkozásokhoz. A Pannónia Nyomda és az említett cégek között ugyanis többféle összefonódás is feltérképezhető. A Cseh család régi ismerősének számító Lakatos Viktor és családja érdekeltségei közé tartozó Mondat Kft. és a Holotech Hungary Kft. székhelye nem csupán „ugyanabba az ipari parkba”, hanem azonos váci címre van bejelentve, ahová a Pannónia Nyomda egyik fióktelepe. A cégek fióktelepe pedig azon a Szirák településen található címen van, ahol a Pannóniának és egy másik cégnek, az Uniotech Kft.-nek – utóbbi korábban szintén a fent említett váci címre volt bejegyezve. Előbbiek egyébként sok más – például 3D-s és hologramtechnológia, valamint optikai eszközök gyártása – mellett nyomdai tevékenységet is végeznek.

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke átadja a párt aktivistái által a 2024-es budapesti olimpiarendezésről szóló népszavazás kiírásához gyűjtött mintegy tízezer aláírást Cseh Katalinnak. <br> Fotó: MTI / Kovács Attila

Közös közbeszerzési pályázat
Magyarán bár tevékenységüket tekintve elvileg konkurensek is lehetnek, e cégek azonos címeken vannak bejelentve. Sőt, a Mondat Kft. és a Pannónia Nyomda még indult is ugyanazon a pályázaton. Ezt a Ferencvárosi Önkormányzat hirdette meg a ferencvárosi újság nyomdai munkálatainak elvégzésével kapcsolatban. Érdekesség: annak ellenére, hogy az ajánlatkérő önkormányzat erre felszólította, a Mondat Kft. nem oldotta fel a dokumentációban szereplő ellentmondást, amely abból fakadt, hogy a cég egyszerre nyilatkozott arról, hogy nem vesz igénybe alvállalkozót, és arról, hogy igen. A cég pályázata tehát nem lett sikeres, az akkor még Cseh Katalin vezette Pannóniáé viszont igen. Úgy, mint 2013-ban, amikor először nyerték el a ferencvárosi lap nyomtatására vonatkozó pályázatot.

A Pannónia az Archidesign Kkt.-vel nyújtott be közös pályázatot, és úgy nyertek, hogy a két további ajánlattevő közül az egyik az Archidesign Kkt.-hoz volt kapcsolható (Visualia Kkt.), a másik pedig a Pannónia Nyomdához (Bunt 24 Kft.). A Visualia Kkt.-t az Archidesignt irányító Prahovean Kornél alapította társával, a szintén román nemzetiségű Ivanca Gavril Ladislauval. A ferencvárosi közbeszerzés ajánlattételének idején még utóbbi volt a cég tulajdonosa és ügyvezetője. A Bunt 24 Kft. (jelenleg Művészeti Szilícium Völgy Kft.) székhelye pedig korábban (2008. január és 2009. október között) a Cseh családhoz és a Pannónia Nyomdához is köthető Frangepán utca 16.-ba volt bejegyezve. Ezen a címen egy egyszerű angyalföldi családi ház található. A Pannónia közbeszerzései ügyében vizsgálatot indított a Közbeszerzési Hatóság, az EU-támogatásokkal kapcsolatban pedig a Gazdasági Versenyhivatal. Cseh Katalin a napokban sajtópereket helyezett kilátásba a családi cég ügyéről beszámoló médiumoknak, és azt is kijelentette, a „versenyhivatali vizsgálatnak állunk elébe”. Így, többes számban.

Olimpia vagy „Nolimpia”?
A történet pikáns leágazása, hogy a Pannónia Nyomda 2016-ban benyújtott egy uniós pályázatot Hologram alkalmazása építőipari beruházások tervezési, megvalósítási és értékesítési folyamatában címen. Ennek szövegében van egy rész, amely a hologramot mint marketingeszközt említi, amely hatást gyakorolhat a döntéshozókra. Példaként pedig a 2024-es magyarországi olimpiai játékok pályázati anyagában a helyszínek színes holografikus megjelenítését hozzák. Emlékezetes, hogy egy évvel később a Momentum épp a budapesti olimpia megrendezését megtorpedózó, Nolimpia nevű kampánnyal robbant be a köztudatba, amelyben főszerepet játszott az abban az évben elnökségi taggá választott Cseh Katalin is.

Röviden megjegyzem

A Pannónia Nyomda Kft.-t Cseh Katalin édesapja, Cseh Tibor alapította 2010-ben. A főtevékenységként nyomdai szolgáltatással foglalkozó vállalat, amelyet 2013-tól 2018-ig Cseh Katalin irányított ügyvezetőként, évente 460 és 600 millió forint közötti bevételt könyvelhetett el az elmúlt esztendőkben, és több mint tíz alkalommal indult ellene végrehajtási eljárás adóhátralék miatt. Cseh Katalin 2018-ban a cégben való teljes részesedését és az ügyvezetői tisztséget édesapja egyik korábbi üzlettársának, Halász Gábornak adta át, jelenleg is ő tölti be ezeket a tisztségeket.

Nyitóképen: Cseh Katalin, a Momentum képviselője az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Összesen 172 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Cseh Katalin, amit csinált, amit tett, az biztos, hogy egy nagy botrány és nem alaptalan vád.

Válaszok:
nick89 | 2021. július 30. 12:47

Ne pofázz addig, amíg nem szólítalak! Tanuld meg, hogy előbb jelentkezz!

Ő volt az, aki eladta Joszip Totnak a Happy End kft-t?

Ő volt az, aki eladta Kaya Ibrahimnak az Ezüsthajó kft-t?

Ő volt az, aki eladta Kaya Ibrahimnak az Ezüsthajó kft-t?

,,A Pegazus ügy nem csak Magyarországot érinti.
A Pegazus ügy egy sokszereplős világbotrány. ,,

Korrupció csak Magyarországon van, és csak a Fidesz kormányzása alatt?
NEM
Akkor ez is világbotrány lenne?

Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy egy szervezet állítása szerint valaki, valakik felhasználhatták a programot 50 ezer személy lehallgatására. Vagyis csak találgatások, feltételezések vannak. A találgatás, feltételezés pedig még nem tény.

A CsK ügyben azonban tény, hogy azzal kampányolt; a kormány lenyúlja az uniós támogatásokat és csak a rokonoknak, barátoknak, úgynevezett holdudvarnak juttat uniós támogatást. A CsK család történései viszont azt bizonyítják, hogy az állítás nem igaz. Továbbá az is bizonyíték, hogy a több százezer sikeres pályázat tulajdonosai között nemcsak Fideszes rokonoknak, barátoknak, úgynevezett holdudvar van. Amennyiben így lenne, a Fidesznek nem kétharmad, hanem háromnegyed mandátuma lenne, ami ugye legalább ötmillió szavazatot jelentene.

,,Orbán Viktor retteg a nőktől és az aggastyánoktól .,,

Ezt ugye úgy gondolod; a politikai prostiktól és a szenilis öregektől?

Erről a szép Anikóról beszélsz, te idióta! Kit tettél te boldoggá ebben az életben?

https://24.hu/kozelet/2020/11/..

Te kis feledékeny kretén! Itt szólt közbe anyád, miért nem figyelsz inkább rá, te gyökértelen gyökér!

"Na nézd csak a kis parazita román rágcsálót hogy cincog....:DDDDDD"

Amerikában meg verik a négereket.

Már meg sem ismered a saját anyádat, pedig nemrég raktad meg. Pedig még repetát is kért.

A nemzetközi liberális média hallgat is. Pont úgy, ahogy a ciprusi eü biztos nő korrupciós ügyéről.
A fidesz EP képviselők minden ép képviselőnek küldjék el a történetet.
Cseh is így szokta bombázni az ép képviselőket.

Egy nagy X-et is. Különben is nagyon unalmas ez a kis porbafingó.

A 2002-es választási vereség után mondta valaki a fideszre: uraim, nem lehet glasszé kesztyűben boxolni.

Igen. Mostanában mintha kemenyedtek volna.
A parlamentben nagyon türelmesen, kulturáltan, de keményen válaszolnak az ellenzék őrjöngő személyeinek( nem akarom megbántani őket azzal, hogy férfi, nő, akármi:-))))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés