A Pegazus és a Menóra találkozása a magyar ellenzék boncasztalán

2021. július 23. 10:21

Benkő Balázs
Neokohn
Izraelnek nem kötelessége és nem feladata a világdemokrácia és a globális emberi jogok védelme.

„A tényállásról itt csak annyit, hogy az Amnesty International nevű politikai nyomásgyakorló szervezet mindenesetre azt állítja, hogy nem is biztos abban, hogy a Pegasust egyáltalán használták-e (abban az összefüggésben, ahogy azt a sajtóhírek tálalják).

Az igazság az, hogy az Amnesty sohasem mutatta be »NSO Pegazus Kémszoftver Lista«-ként ezt a felsorolást, bár a világ médiumainak egy része esetleg így tett. Az Amnesty és a tényfeltáró újságírók illetve azok a lapok, amelyekben ők dolgoznak, a kezdetektől teljesen egyértelmű megfogalmazásban világossá tették, hogy ez a felsorolás ’az NSO vásárlóit érdeklő telefonszámokként megjelölt számok listája’, ahol vásárlókon a világ számos kormánya értendő” – olvasható a szervezet nyilatkozatában.

Az Amnesty International a fenti homályos körvonalú lista kapcsán és a fel (nem) tárt tényektől függetlenül, ezután természetesen az izraeli kormányt marasztalja el, valamilyen megtisztelőnek látszó, valójában sanda »high expectations bias« alapján, azaz azon az alapon, hogy Izraelnek az Amnesty magas mércéje szerint, milyen általános emberjogi szempontokat kellett volna alkalmaznia a nem ismert módszerrel, és nem ismert számú berendezésen működő kibernetikai felderítő eszköz, nem ismert feltételekkel történő értékesítési engedélyezése során.

Ebből is jól látható, hogy ez alkalommal is az történik, hogy a részleges információk csak egy politikai üzenet valójában másodlagos érdekességű vivőanyagai, és a vélelmezett eseménysor tálalása válik a fő üzenetté, függetlenül attól, hogy a „tényfeltárás” milyen igazolt eredményekre (nem) jutott.

Hogy az Amnesty International az előadásmódját mindenképpen Izraelre fókuszálja, negatív előjel volt, afelől nem lehetett kétség. Nekik ez az üzleti modelljük és politikai agendájuk egyik oszlopa.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez a technika jól ismert, alkalmazott, de felettébb eredményes.
Az emberek, a médiafogyasztók nyelik a médiapatkányok kreálmányait, legalább 30-40, de talán 50%-os arányban is.

A köztársadalom lezüllesztési folyamatában ez a Pegazus-ügy jelentős súlyt jelent.
Ám ehhez kell a kormányhatalmak balfácánsága, amellyel képtelenek tisztességes médiatörvényt létrehozni.
Pedig egyszerűbb, mint gondolnánk.
Valamiért - mégsem megy.
Így aztán a társadalom, a közgondolkodás egyre mélyebbre süllyed és lassacskán elérkezünk egy totál-nihilista korba - hamarabb, sokkal! mint gondolnánk, talán 5-10 év!!! - amikor majd a liberálfasiszta globálmélyállam létrehozza a saját törvényei alapján a teendőket:
hogy a világ magjavuljon.
Ám abban az egyszerű, normális emberek részéről nem lesz köszönet.
A prolipatkányokká züllesztett médiamocsokkedvelők fogják leginkább érezni, hogy inkább meghalnak.
És a liberálfasiszta globálmélyállam cálja:
PONTOSAN EZ, HOGY SAJÁT AKARATUKBÓL NE LÉTEZZENEK TOVÁBB EMBEREK...
Viszont: úgy gondolom, ez hatalmas kontraproduktív állapotot hoz létre, mert a nemzeti-patrióták TÚL FOGJÁK ÉLNI.
És akkor jön a harmadik felvonás, a felelősségrevonás.
Ez kb. max 50 év.
Így, vagy hasonlóan lesz, mert másként nem lehet.
A Rothschild névnek el kell tűnnie a földről.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés