A szerbek szerint nem kerülhet Nicola Tesla a horvát euróra

2021. július 22. 20:21
A szerb nemzeti bank tiltakozik az ellen, hogy Nikola Tesla feltaláló szerepeljen a horvát euróérméken, és megteszi a szükséges lépéseket az Európai Unió intézményeinél – írta a Nacional című horvát napilap csütörtökön, a Telegraf Biznis című szerb hírportálra hivatkozva.

A szerb nemzeti bank szerint ez a szerb nép kulturális és tudományos örökségének kisajátítása, tekintettel arra, hogy Tesla egész életében szerb nemzetiségűnek vallotta magát. 

A horvát kormány szerdán jelentette be, hogy kiválasztották, milyen nemzeti szimbólumok díszítsék majd a horvát euróérméket, az euró bevezetését 2023-ra tervezi Zágráb.

Az öt ajánlott motívum mellett egy további motívumra a horvát állampolgárok tehettek javaslatot. Teslát az interneten szavazók húsz százaléka támogatta, többen, mint a Dubrovnik városára tett eredeti javaslatot.    

A horvát euró egyik oldalán a sahovnica lesz

A horvát euró érmék egyik oldalát a piros-fehér kockás horvát címer, a sahovnica díszíti majd, míg a másik oldalát különböző szimbólumok, így a kéteuróson Horvátország térképe, az egyeuróson a jelenleg is használatban lévő kuna (nyest) szerepel majd. Nikola Tesla az 50, 20, 10 centes érmékre, míg az öt-, a két- és az egycentes érmékre az ősi szláv glagolita írás kerül majd.    

Nikola Tesla 1856-ban az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó, ma Horvátország területén található Smiljanban született szerb nemzetiségű szülők gyermekeként.

Élete nagy részét külföldön töltötte, Grazban, Mariborban és Prágában tanult, majd Budapesten és Párizsban dolgozott, végül 1884-ben az Egyesült Államokba költözött. A történelemkönyvekben található leírások szerint a feltaláló azt mondta, büszke szerb származására és horvát szülőföldjére. Nikola Tesla származásáról Szerbiában és Horvátországban évtizedek óta vita folyik, mindkét ország sajátjának tekinti a 20. század egyik legnagyobb géniuszát. A fizikus, villamosmérnök, gépészmérnök, filozófus legismertebb találmányai között a váltakozó áram, a távirányítás és a radar előli álcázás is szerepel. Legnagyobb riválisa Thomas Edison volt.

(MTI)

Fotó: Leemage via AFP

Összesen 138 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Várom, hogy a magyar kormány fellépjen Hunyadi János és Hunyadi Mátyás románcigányféreg kisajátítása ellen.

Magyar egyetemet végezhetett volna, ha nem követelik meg akkor a latin-görög érettségit az egyetemi felvételhez. Emlékei szerint a Városligeti tó partján üldögélve gondolta ki a háromfázisú aszinkron motor elvét. Sok a 'ha' történelmünkben.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés