Nobel-békedíjra jelölik Donald Trumpot

Az Irán és Izrael közötti tűzszünet létrehozása történelmi jelentőségű volt.

Két rakétát lőttek ki éjjel Izrael északi határának térségére Libanonból, Izrael tüzérségi válaszcsapásokkal reagált.
Az egyik libanoni rakéta lakatlan területre csapódott be, a másikat pedig lelőtte az izraeli légvédelem. Nem történt kár sem emberéletben, sem anyagiakban. Az izraeli hadsereg válaszul ágyúval lőtte a rakéták indításának helyét. Egy szervezet sem vállalta magára a támadást, de a ynet szerint a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezethez vagy a szintén gázai Iszlám Dzsihádhoz tartozó palesztin fegyveresek voltak az elkövetők.
Legutóbb a Falak őrzője nevű, a gázai övezet katonai szervezetei ellen májusban folytatott hadművelet idején lőtték Izrael északi határvidékét Libanonból palesztinok. A ynet szerint a Hamász azért szólalt meg a fegyverek nyelvén, mert az új izraeli kormány nem engedélyezi, hogy a Katarból érkező pénzek eljussanak Gázába, s az utóbbi három hónapban csak 8 millió dollárt (közel 2,5 milliárd forintot) utaltak az övezetbe az elektromos szolgáltatás fenntartására, de nem érkezett meg a rászorulóknak szánt 10 millió dollár és szintén 10 millió dollár a Hamász tisztviselőinek kifizetésére.
Beni Ganz izraeli védelmi miniszter Libanont tette felelőssé a támadásért. „Libanon a felelős az éjszakai rakétákért, mert engedélyezi területén terroristák ténykedését” – írta a Twitter internetes közösségi oldalon Ganz. „Izrael fel fog lépni minden, polgárai és területi szuverenitása elleni fenyegetéssel szemben, és a megfelelő időben és helyen el fog járni érdekeinek érvényesítésére” – tette hozzá.
***
Kalandok, korszakok, karakterek: megjelent a Mandiner Útravaló különkiadása
Első alkalommal jelenik meg a Mandiner különkiadása, az Útravaló, több mint 120 oldalon.
Nyári-őszi magazinunkban szellemi, utazási és életkalandokra hívjuk olvasóinkat: izgalmas sorsokat és történeteket ismerhetnek meg a magyar jelenből és a múltból portréinterjúinkban és riportjainkban; tartalmas esszéket olvashatnak az előttünk álló jövő kihívásairól; de emellett szerzőink szülőföldjeikhez intézett vallomásaival is találkozhatnak.
Riportokban és portrékban mutatunk be a saját szakmájukban kimagasló eredményeket elérő embereket, mint például Széll Tamás mesterszakácsot, Kassai Lajos lovasíjászt, Bott Frigyes borászt vagy épp a Bagossy Brothers zenekart.
Lapunkban más neves személyiségek is megszólalnak – Ókovács Szilvesztertől Korzenszky Richárd atyán és Schiffer Miklóson át Prieger Zsoltig – utazáshoz és úton levéshez kapcsolódó élményeikről, tűnődéseikről.
Különkiadásunkat online formában ide kattintva olvashatja.
(MTI)
A nyitókép illusztráció (MTI/EPA/Mohamed Szaber)