Lengyelország tisztázni kívánja az Európai Bizottsággal a fegyelmi rendszer miatt fennálló véleménykülönbségeket

2021. július 20. 22:45

A lengyel kormányszóvivő közölte, elemezni fogják az az Európai Bizottság kifogásait a lengyelországi bírák ügyében.

2021. július 20. 22:45

Varsó tisztázni fogja az Európai Bizottsággal a lengyelországi bírákat érintő fegyelmi rendszer miatt fennálló véleménykülönbségeket – jelentette ki Piotr Müller lengyel kormányszóvivő kedden, reagálva arra, hogy Brüsszel aznap bejelentette az ügyben hozott uniós ítélet végrehajtását célzó lépéseket.

 A lengyel kormány elemezni fogja az Európai Bizottság (EB) által továbbított dokumentumokat – közölte Müller a Twitter közösségi honlapján tett bejegyzésében. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ezt megelőzően közölte: a Varsóba továbbított levélben magyarázatot kért az Európai Unió Bírósága múlt heti két, a lengyel legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarája működését érintő döntésének végrehajtásáról. Az EB alelnöke, Vera Jourová pedig tudatta: a brüsszeli testület azzal bízta meg Didier Reynders igazságügyi biztost, hogy lépéseket tegyen az ítélet végrehajtása érdekében.    

Jourová egy új, pénzügyi bírság kiszabását célzó kötelezettségszegési eljárás elindítását helyezte kilátásba Varsónak,

amennyiben augusztus 16-ig nem erősíti meg az EU Bírósága ítéletének teljes körű végrehajtását. Erre válaszul a lengyel kormányszóvivő a Twitter-bejegyszésében aláhúzta: Lengyelország más uniós tagállamokhoz hasonlóan szükségesnek tartja az uniós alapszerződések betartását, ezek pedig egyenesen meghatározzák, mely hatáskörök lettek az EU-ra átruházva, és mely ügyek tartoznak kizárólagosan tagállami hatáskörbe.

Lengyelország szerint az igazságügy az ország belügye

Varsó az igazságügy szervezését az uniós országok belügyének tartja. A lengyel alkotmánybíróság múlt szerdán az igazságügy szervezését illetően megerősítette a lengyel jog elsőbbségét az uniós joghoz képest. Müller kiemelte továbbá, hogy a lengyelországi jogi megoldások hasonlóak a más európai országokban használtakhoz.

– olvasható a bejegyzésében.    

A lengyel igazságügyi miniszterhelyettes, Sebastian Kaleta viszont úgy látta: a párbeszéd az utóbbi években meddőnek bizonyult, az EB „rosszhiszeműen cselekszik”, sérti az alapszerződéseket és beavatkozik a lengyel alkotmányos rendbe. „További párbeszéd e cselekvés igazolását jelenti” – olvasható az egyik kisebb kormánykoalíciós párthoz, a Szolidáris Lengyelországhoz tartozó Kaleta Twitter-bejegyzésében.

A fő ellenzéki párt, a Polgári Platform alelnöke, Borys Budka a közösségi médiában úgy foglalta össze a helyzetet: a Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett kormány egy hónapot kapott arra, hogy törölje az úgynevezett fegyelmi kamarát a jogrendből", ezt követően a lengyel adófizetők pénzéből kell fedezni a bíróság által kiszabható bírságot. Még az EB bejelentése előtt a lengyel legfelsőbb bíróság szóvivője, Aleksander Stepkowski közölte: az EU Bírósága ítéletére adandó reakció csak a fegyelmi kamara tagjain múlik, ez ügyben a lengyel jog fényében a legfelsőbb bírósági elnök sem illetékes.

Eltérő véleményt fogalmazott meg kedden a varsói legfelsőbb bíróság kilenc tagja, akik szerint az uniós ítélet következtében a fegyelmi kamara működését haladéktalanul fel kell függeszteni.    A 2018-ban az EB által több szempontból is bírált lengyel igazságügyi reform keretében megalakított fegyelmi kamara elsősorban az igazságügyi dolgozók által elkövetett, a szolgálati erkölcsöt, illetve törvényt sértő kihágásokkal foglalkozik.

(MTI)

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
patópál
2021. július 21. 09:35
"A 2018-ban az EB által több szempontból is bírált lengyel igazságügyi reform keretében megalakított fegyelmi kamara elsősorban az igazságügyi dolgozók által elkövetett, a szolgálati erkölcsöt, illetve törvényt sértő kihágásokkal foglalkozik." Na mi van, nem tetszenek az EU-nak a fékek és ellensúlyok? Vagy a bírók talán a törvények felett állnak?
jánosbácsi
2021. július 21. 09:19
27 országból kettő nem hajlandó beilleszkedni az Unió Közösségébe. Folyamatosan gátolják az Unió normális működését. Szándékosan olyan törvényeket hoznak amiről előre lehet tudni, hogy a többi uniós ország tiltakozását fogja kiváltani. Ezekben az országban sürgősen népszavazást kell tartani az unióból való kilépésről. Döntsön a nép. Brüsszel vagy Moszkva.
airmax
2021. július 21. 08:29
Mivel az igazságügy tagállami hatáskör az alapszerződések szerint, korábban az unió "irányelveket" fogalmazott meg a tagállamai számára, hogy valamiféleképpen megpróbáljon valami egységes európai képet létrehozni... Ez így teljesen korrekt törekvés volt, és ma is az lenne... Viszont a mostani idióták az ep-ben és a bizottságban, bizonyos (nekik tetsző, és az ő narratívájukban a szájízük szerint magyarázható) irányelveket úgy citálnak, mintha az a nemzetállami törvények felett álló uniós törvények lennének... De azok akkor is csak irányelvek, és nem törvények... elképzelhetőek surlódások, vagy nem túl simulékony illeszkedések ezekhez az irányelvekhez, mert azért minden jogrendszer gyakorlati megvalósulása más és más a tagállamokban... És ez MINDEN tagállam jogrendszerére igaz, csak az aljas libsik az ő brancsuk országainak nem csak a súrlódását, hanem konkrétan a meg nem felelését sem vizsgálják. Nálunk pedig kiforgatják mert ugyan megfelel az irányelvnek, csak az ő liberális elvárásaiknak nem... (bár már ebben is kételkedem, hogy a "liberális elvárásaik" egyáltalán vannak-e számítanak-e ... inkább csak arról van szó, hogy a pénzbirodalomnak történő megfelelés az ami nekik számít, és nem valamiféle elv vagy erkölcs...) Egyszerű a világban már régóta működtetett "pénz_gyarmatosításról" van szó hol jogi, hol ideológiai, hol pedig politikai köntösbe burkolva...
elbogumilo
2021. július 21. 08:26
Bármilyen parlamentben normális dolog, hogy ellentétes vélemények vannak. Ellenben a "plurális" EU-ban minden kérdésben csak egyfajta vélemény lehet. Ezt hívhatjuk liberálfasizmusnak, vagy a terror diktatúrájának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!