Egymilliárd forintot megközelítő károkat okozhattak a hétvégi viharok, intenzív esőzések; a biztosítók további kárbejelentésekre számítanak. Az Aegon Biztosító az MTI-t arról tájékoztatta, hogy csütörtöktől kedd reggelig csaknem 2300 kárbejelentés érkezett, a becsült kárösszeg 401 millió forint. A bejelentések nagy részét jégverés, beázás, felhőszakadás és vihar által okozott károk miatt tették az ügyfelek, de gyakoriak voltak a villámcsapás miatti kárbejelentések is. Jellemzően az épületek tetőszerkezetében, falazatában keletkeztek sérülések, de tetemesek a gépjárműveket érintő károsodások is.
A legtöbb bejelentés Budapestről, Hajdú-Bihar, Pest és Szabolcs-Szatmár megyéből érkezett.
Az Aegon arra számít, hogy a kárbejelentések száma jelentősen emelkedni fog a következő napokban, a tapasztalatok szerint ugyanis az emberek először a kármentéssel vannak elfoglalva, és csak ezután fordulnak a biztosítójukhoz. A biztosító közölte azt is, hogy a július 9-10-i viharok miatt már több mint ötezer kárbejelentés érkezett. A két hétvégét összesítve a teljes becsült kárérték elérheti a kétmilliárd forintot.