„A politikai kereszténység önmagában nagyon kevés” – Vágvölgyi Gergely a Mandinernek

2021. július 19. 17:10
Létezik baloldali kereszténység? Összeegyeztethető a hit és a (párt)politika? Hogyan viszonyul egymáshoz lelkiismeret és frakciófegyelem? Fogalmazhat-e durván egy hívő politikus? Vágvölgyi Gergely politológussal, a Vasarnap.hu főszerkesztőjével beszélgettünk.

Keresztény környezetben nőttél fel?

Vallásgyakorló katolikus családból származom – már kiskoromban megkereszteltek, hamar megvolt az első ministrálásom is, szóval igen, mondhatjuk, hogy tankönyvbe illő módon beleszülettem a keresztény közegbe.

Aztán persze jött a kamaszkor, eltávolodtam a hitemtől;

nem jártam misére, nem imádkoztam stb. 16-17 évesen kapcsolódtam be újból az egyházi vérkeringésbe, a hit napi szintű megélésébe. Ez egyébként már Újpesten történt, a kertvárosi közösségben. Innentől aztán egyre intenzívebbé vált a hitéletem, hittancsoportom lett, elkezdtem a Mária Rádióban műsort vezetni és szerkeszteni.

Ebben az újpesti közösségben találkoztál a későbbi feleségeddel is?

Igen.

A politikai-világnézeti eszmélésed együtt jelentkezett a hithez való visszatéréseddel? Evidens volt számodra, hogy a kereszténységhez leginkább egy jobboldali attitűd tartozhat? Adódtak ezzel kapcsolatos küzdelmeid?

Nem voltak küzdelmeim, ez a két terület a kezdetektől fogva szervesen összetartozott bennem. A szüleim mélyen elkötelezett hazafiak, jobboldali emberek. Valamiféle ösztönös jobboldaliság működik bennük, ahogy egyébként bennem is. Vagyis világos volt, hogy

nemcsak keresztényként, hanem jobboldaliként, patriótaként is kell élni a hétköznapokban.

Teológiailag természetesen elválasztható egymástól ez a két attitűd, de gyakorlatilag – mármint az én esetemben – semmiképpen. El sem tudom képzelni, hogyan lehetne ezt az egységet megbontani.

De azért van ennek az egységnek egy világos benső differenciáltsága, nem? Úgy értem, nyilván minden döntésben a keresztény hitnek, Istennek kell az első helyen állnia.

Isten, család, haza. Ilyen sorrendben vagyunk felelősek. Ha pedig ez a sorrend, akkor az ember – hacsak nem képmutató – a politikai küzdelmek során is megpróbál ehhez méltó módon viselkedni. Persze nem állítom, hogy mindig sikerül kellőképpen eltalálnom az arányokat, a sorrendet. Hogy csak egy példát mondjak: eléggé hirtelen természetem van, hamar felkapom a vizet.

Biztosan érzékeled, hogy sokan amolyan díszburkolatként" használják a kereszténységet a politikában. Sőt, némelyek hajlamosak bunkósbotot" csinálni Jézusból.

A politikai kereszténység önmagában nagyon-nagyon kevés. Egy keresztény ember mindig értékküzdelmeket folytat, és ezekhez a politikát eszközként igyekszik használni.

Ha nem így tesz, akkor a kereszténysége szimpla mázzá válik.

Aki nem teljes szívéből hisz, az végül a politikai kereszténység szintjén sem lesz sikeres, sőt lejáratja azokat, akik hibákat elkövetve ugyan, de ténylegesen igyekeznek állni a sarat.

Fotó: Földházi Árpád

A kereszténység mint „máz" használata sajnos messze nem csak a baloldalon van jelen.

Igen, ez a probléma mindkét politikai oldalon érzékelhető. Ugyanakkor, mondjuk ki, sokkal súlyosabb gondot jelent, ha a jobboldalon jelentkezik, hiszen jobboldalinak lenni – elvileg – egy rendkívül magas etikai-morális mérce elfogadását is jelenti. Épp ezért a kereszténység hiteltelen képviseletének jobboldali formái ellen jóval keményebben kellene harcolni – persze ha lehet, házon belül, és nem kifelé fecsegve...

Elképzelhetetlennek tartod, hogy valaki baloldali talajon" képviselje a keresztény hitet?

Nem tartom elképzelhetetlennek, a baloldaliság bizonyos változatai egyértelműen alkalmasak erre. Értelemszerűen nem az LMBTQ-ideológiával és hasonlókkal kiegészült „osztályharcos" szélsőbaloldaliságra gondolok, hanem, mondjuk, arra a keresztényszociális szemléletre, amit maga a Vasarnap.hu is gyakran alkalmaz. Mindenesetre

a baloldal olyan nagy értékeiben, mint például a szolidaritás, erősen ott van a jézusi tanítás.

Egy tisztán szociáldemokrata szemléletben szintén jó talajra hullhat, megtermékenyítően hathat a kereszténység a politikai gyakorlat szintjén.

Látsz efféle szociáldemokrata beállítottságú pártot vagy csoportot a mai Magyarországon?

Nem.

Sokan mondják, hogy a hitelesen megélt kereszténység és a politika világa egész egyszerűen üti egymást, képtelenség gyakorlati szinten összeegyeztetni őket. Ezt te „jámborkodó” elképzelésnek tartod?

Nehéz mire vélni ezeket a véleményeket, hiszen nincs egyetlen olyan pápa sem, aki ne azt tanítaná nekünk, hogy

a hívő embernek nagyon is akad tennivalója a közéletben, a politikában.

Sőt, II. János Pál nyíltan kimondta, hogy keresztény indíttatású pártok létrehozására is szükség van.

Azért a politikai szerepvállalás és a pártpolitikai részvétel között óriási a különbség.

Az biztos, hogy a frakciófegyelem mint olyan (mindig, minden korban) hatalmas kihívást jelent az őszinte, valóságosan keresztény politikusoknak. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy nem lehet megúszni a munkának ezt a részét sem.

Tehát végső soron (frakciófegyelem ide vagy oda) érdemes lehet keresztényként kitartani egy politikai pártban?

Igen. Bár itt nyilván az egyéni habitus kérdése is erősen bejön a képbe. Azt el tudom fogadni, hogy valakit a habitusa távol tart a pártpolitizálástól – de azt már nem, hogy egy hívő keresztény embert teljesen hidegen hagyjon a közügyekben való részvétel lehetősége. Különben a diktatúrákat leszámítva minden országban akad legalább egy olyan párt, amelyhez egy keresztény igenis jó szívvel csatlakozhat. Még az olyan kétpárti rendszerekben is, mint ami az USA-ban működik,

elég világosan ki lehet mondani, melyik oldal áll közelebb az egyház által vallott értékekhez.

Egyébként fontos kérdés, vagy legalábbis annak kéne lennie, hogy a keresztény (párt)politikusnak van-e lelki vezetője, aki lépésről lépésre kíséri, segíti a döntéseiben. 

Szerinted belefér, hogy egy keresztény közszereplő olykor kifejezetten durván fogalmazzon? Mit gondolsz például Osztie Zoltán atya elhíresült HírTV-s „buzizásáról”

Ez részben ízlésvita. Én egyébként épp ott ültem Osztie atya mellett a stúdióban, amikor ez a bizonyos kifejezés („buzizászló")  elhangzott... Nézd, amikor az ember újra meg újra azt tapasztalja, hogy teljesen gúzsba köti az ellenfél szempontrendszere, érzésvilága és ideológiailag végletesen manipulált szókészlete, akkor egy idő után elege lesz, és elemi erővel tör ki belőle:

„Na jó, akkor most nevezzük nevükön a dolgokat!"

Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy a homoszexuális honfitársainkat lépten-nyomon buzizzuk le. Ugyanakkor fontos látni, hogy sok tekintetben – nagyrészt a szélsőbaloldali „nyelvi konstrukcionisták" szívós munkájának következtében – sarokba vagyunk szorítva. Szóval igen, tudatosan és okosan, jól kiválasztott pillanatokban, de érdemes nevükön nevezni a dolgokat. A valódi nevükön.

Fotó: Földházi Árpád

Tehát adódhatnak olyan helyzetek, amikor pont a radikális, vagy akár kifejezetten durva megszólalások az igazán helyénvalóak keresztény szempontból?

Igen, mivel nem lehet mindenről „tanácskozni”. Dogmákról például nem vitatkozunk, ahogy a Szentháromságról és Jézus Krisztus Istenségéről sem. Vagy arról, hogy hányféle nemi identitás létezik. Aki mindig mindenről „beszélget", mindenhez „megértően” viszonyul, az végül elveszíti az általa elvben olyannyira szeretett és tisztelt értékeket is. Persze soha nem szabad elfelejteni, hogy a másik oldalon is emberek vannak. De, ismétlem, adódhatnak olyan helyzetek, amikor ostobaság bármiféle vitába belemenni.

Az „intelligentia christiana" olykor megköveteli, hogy bizonyos ügyekben határozottan az asztalra csapjunk.

Az abortusz kérdésköre is ilyen.

Sokak szerint a jobboldalnak mintegy hagyományosan nehézségei vannak a fiatalok megszólításával. A Vasarnap.hu is küzd ezzel a problémával?

Részben egyetértek, van ilyen tendencia. Ugyanakkor nem biztos, hogy a Vasarnap.hu feladata lenne a legfiatalabbakat megszólítani. Másrészt viszont számos helyen – például a tengerentúlon is – jelentősen megerősödtek a különböző tradicionalista közösségek. Ez egyfajta immunválasz; a fiatalokat gyakran rendkívüli erővel vonzza, például, a régi rítusú szentmise. Van a fiatalokban egy nyitottság a radikális dolgok iránt. Ezt persze szokás a túloldalról „fundamentalizmusnak" bélyegezni.

Ami egy szitokszó a szemedben?

Nem, valójában nem az, hiszen mit is jelent a fundamentalizmus? Az alapokhoz ragaszkodni. Mi az alap? Jézus, a Szentírás, illetve az egyház és annak tanítása.

Fundamentalistának lenni jó.

Arra a kavargó őrületre, ami most körülvesz bennünket, épp ez a lekezelően emlegetett, de nagyon is pozitív irányultság lehet a válasz.

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 88 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés