Rendkívüli óvatosságra int a WHO a harmadik dózissal kapcsolatban

2021. július 16. 8:59
A tudományos adatok „jelenleg nem igazolják” egy harmadik, megerősítő dózis beadásának szükségességét – véli a szervezet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön „rendkívüli óvatosságra” intette tagállamait a koronavírus elleni védőoltások harmadik dózisának beadásával kapcsolatban, ami a szervezet véleménye szerint nem segíti elő a méltányosabb globális vakcinaelosztást sem.

A tudományos adatok „jelenleg nem igazolják” egy harmadik, megerősítő dózis beadásának szükségességét, ami ezenkívül „növeli az egyenlőtlenséget is”,

miközben számos fejlődő országnak még a fertőzés szempontjából legveszélyeztetettebb lakosait sem sikerült beoltatnia – figyelmeztetett Didier Houssin, a WHO Covid-19-el foglalkozó vészhelyzeti bizottságának vezetője.

A globális járványhelyzet elemzése miatt csaknem háromhavonta ülésező testület azt is javasolta a tagállamoknak, hogy „komolyan vegyék fontolóra” a fizikai távolságtartásra vonatkozó intézkedések megtartását a növekvő esetszámok és a SARS-CoV-2 koronavírus jóval fertőzőbb, delta variánsának terjedése miatt.

A bizottság azzal a kéréssel fordult a kormányokhoz: támogassák a WHO-t azon felhívásának megvalósításában, hogy – a méltányosabb globális vakcinaelosztás által – az összes ország lakosságának legalább 10 százalékát be tudják oltani szeptemberre.

A vírus eredetének vizsgálata

Mindeközben egy csütörtöki sajtótájékoztatón Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója arra kérte Kínát: biztosítson nagyobb fokú átláthatóságot a legelső koronavírus-fertőzöttekről szóló tájékoztatásokkal kapcsolatban. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint „tartoznak a koronavírus-fertőzést elszenvedő emberek millióinak” azzal, hogy tájékoztatják őket a koronavírus eredetéről.

Arra kérjük Kínát, hogy biztosítson átláthatóságot, és legyen nyitott, működjön együtt, különösen azáltal, hogy rendelkezésünkre bocsátja a nyers adatokat a világjárvány első napjairól” 

– jelentette ki a WHO főigazgatója Jens Spahn német egészségügyi miniszter társaságában, aki csatlakozott a felhíváshoz.

A WHO főigazgatója elismerte: „nagy a nyomás” annak az elméletnek a kizárására, hogy a vírus laboratóriumból szabadult el – amely elméletet különösen az amerikai médiumok és hatóságok kapták fel –, de annak kizárására „részletesebb információkra van szükség”

A vírus eredetének vizsgálata miatt az év elején Kínába látogató nemzetközi misszió (tagjai között 17 nemzetközi és 17 kínai szakértővel) nem jutott konkrét következtetésekre, és négy lehetséges forgatókönyvet hagyott nyitva, de a legvalószínűbbnek azt tartotta, hogy a vírus feltehetően egy közvetítő faj révén terjedt át az emberre. A misszió akkor annak lehetőségét, hogy a vírus laboratóriumból terjedt el, „nagyon valószínűtlennek” vélte.

A WHO főigazgatója nem tartotta elég alaposnak a március közepén ismertetett eredményeket, és további vizsgálatokat rendelt el az ügyben.

(MTI)

Kép forrása: MTI/Rosta Tibor

Összesen 73 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Klau Schwab - momentán zsidó - Nagy Resetje működik, többek között a COVID-hiszti felszínen tartásával, sokkolóan elvonva az emberek figyelmét a Rothschild & Co - momentán ugyancsak zsidó - aljasságairól...

"BIZONYÍTHATÓAN HAMIS" - ez ma az ürgebőrös bűnjel a Nagy Demokráciában...
Közben a Schwab-NKVD is teszi a dolgát:
"Felfüggesztették az ügyvédi engedélyét Rudy Giulianinak, Donald Trump volt amerikai elnök személyi ügyvédjének A felfüggesztést elrendelő New York-i bíróság kimondta, hogy Giuliani Trump személyes ügyvédjeként és a volt elnök kampánycsapatának jogi képviselőjeként bizonyíthatóan hamis, illetve félrevezető nyilatkozatokat tett bíróságok, törvényhozási képviselők és a nyilvánosság előtt a Trump vereségével zárult 2020-as választás után.

A bíróság végül úgy határozott, hogy a korábban New York polgármestereként dolgozó, most 77 éves Giuliani viselkedése veszélyezteti a közérdeket, és ezért ügyvédi engedélyének felfüggesztése indokolt, míg az ügyben folytatott alapeljárás le nem zárul. A döntés értelmében Giuliani New York állam területén nem végezhet ügyvédi tevékenységet."

A szuperpasszív virológus?

Olvass egy kicsit utána

"Arra kérjük Kínát", hogy találja ki melyik amerikai laboratóriumból származik ez a gazdaságromboló biofegyver.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés