Én nem hiszem Istent, hanem tudom, hogy van

2021. július 1. 7:42

Dörner György
Vasarnap.hu
Aki azt hiszi, hogy a saját érzékein túl nem létezik más dimenzió, az óriásit téved és rengeteget fog csalódni. Interjú.

Mit jelent önnek a hit a magánéletében és a hivatásában?

Nem tudom leválasztani az életemről, része annak. Aki azt hiszi, hogy a saját érzékein túl nem létezik más dimenzió, az óriásit téved és rengeteget fog csalódni. Egy teremtett világban élünk, és aki ebben nem hisz, keserves kínszenvedés az élete. Én nem közéjük tartozom. Hívő ember vagyok. Olyan vagyok, mint a középkori Európa kereszténye, aki nem hitte Istent, hanem tudta, hogy van.

Mindig hangsúlyozza, hogy a szakralitást be kell vinni a színházba. Miért?

Az egész életbe be kell vinni a szakralitást, minden egyes mozdulatunkban benne kell lennie! A szakralitást a színházban katarzisnak nevezik, de hogy ez mi, azt igazán megfogalmazni még senki nem tudta. A katarzis valójában az, amikor az ember elemelkedik a földtől egy lépéssel az ég felé, a művészet eszközeivel – legyen az festészet, zene vagy akár színház. A zenészeknek könnyebb a dolga, hisz az talán a legmagasabb rendű művészet, a Jóisten fantasztikus adománya.

Csodálatos, hogy valaki például az Északi-sarkon rárajzol néhány pontot öt vonalra, amit aztán egy Hokkaido szigetén élő ember elé tesznek, aki lejátssza egy hangszeren, és érzelmeket kelt vele mindenkiben, aki hallja.

Ma egy katarzisszegény világban élünk. Ritkán élhetjük meg, hogy elrugaszkodjunk a földtől egy „másik dimenzióba” a művészet által. Nem szánunk rá elég időt, nem adunk neki teret. Miről marad le a lélek katarzis híján?

Magáról az életről. A lélek alapvetés. A Szentlélek pedig a három isteni személy egyike, akitől a mi keresztény hitünk szerint a Megváltónk született. Akinek az életéből kimarad a lélek, nem él teljes életet. Én egyébként kivétel vagyok ez alól, hisz minden egyes újszínházas előadás katartikus élményt nyújt. Nem csak azért, mert én vezetem a színházat, hanem mert igyekszem olyan előadásokat létrehozni, amelyekben az éghez való közeledés természetes igény. Ezért is dolgozunk magyar szerzőkkel.

A magyar szerzők közelebb állnak a magyar közönséghez, mint az egyéb nemzetiségűek, így óriási könnyebbség a magyar szerzők műveit játszani. És egyben persze nehéz is, hiszen az unos-untalanig ismételt írók, Shakespeare, Csehov vagy a londoni, berlini kortársak ugyanazt ragozzák. Ugyanazt a csontot rágják le százezredszerre is. Egy sokak számára ismeretlen magyar szerző műveit eljátszani bizony nehézség, mert új terep, de az élmény hatványozott.

Mi ennek az oka?

A magyar szerzőket saját nyelvünkön olvassuk. Nincs egy közvetítő nyelv vagy személy, aki lefordítja nekünk. Jobban tudunk azonosulni az író gondolataival. Számos külföldi mű is magas szintre képes emelkedni, ha magas szintű fordításon megy át. Talán nagyobb élményt nyújt nekünk egy Arany János-fordítás, mint annak, akinek a nyelvén az eredeti íródott. Megkockáztatom, Arany Shakespeare-fordításai messze felülmúlják az eredetit.

Kimondhatjuk akkor azt is, hogy egy magyar íróval, például Wass Alberttel, Herczeg Ferenccel vagy Nyirő Józseffel – akiknek a műveit gyakran színpadra viszi – jobban »összerezeg« a magyar lélek? Van valami ősi, kimondhatatlan kapocs köztünk és a nagy íróink között?

Kimondható kapocs is van: magyarok ők is. Magyaroknak magyar darabot játszani a világ legtermészetesebb dolga.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 95 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Én is pont ezt szoktam mondani!
Mert megtapasztaltam.

Én is tudom, hogy van, méghozzá többszörös tapasztalatból.

Millióan mondják: tudják, hogy a semmi - a legelején - felrobbant.
Dörner azt mondja, tudja, hogy a "semmit" Isten robbantotta fel és senki más.
Ennek semmi köze a számításhoz.
Dörner, egy valódi "Világlátó" ember.
Különlegesség.
A baloldalon Ungváry Tamást lehetett volna hozzá hasonlítani, azzal a különbséggel, hogy Dörnernél a katarzis alapja a szakralitás, Ungvárynál: az ember.
A szakralitásról tudjuk, mi az.
Az emberről, Ungváry talán úgy tudta tudja, de még senki nem tudta leírni, magyarázni annál inkább.

"morálisan megkérdőjelezhető eszközökkel dolgozik..."
Ezt érdemes lenne körüljárni. Két okból:
1. Mit jelent? Ami nem öl, az erősít.
2. „Az Úr türelmes, s bőségben van nála a kegyelem”, „szövetségét és szeretetét az ezredik nemzedékig megőrzi azok iránt, akik szeretik és megtartják parancsait”, „megbocsátja a bűnt és a gonoszságot, de azért nem hagyja megtorlatlanul, ellenkezőleg, az apák vétkét a harmadik s negyedik nemzedékig számon kéri az utódokon”. (Az idézetek eredete: Számok könyve 14,18; Második Törvénykönyv 7,9)
"Gondolataink, szavaink, cselekedeteink és mulasztásaink tartalmainak (rossz vagy jó) kisugárzásából a legtöbbet azok érzékelnek, akik belőlünk származnak, velünk élnek, és ez nem kis felelősséget ró reánk. Mert nem létezik olyan privát erkölcsi szféra vagy akárcsak zug, amely kizárólag a mienk, közvetetten sincs érintkezése másokkal, amelynek semmiféle hatása ne lenne a körülöttünk élőkre."

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés