a legnézettebb sporteseményt mégiscsak sikerült kétes lobbiérdekeknek alárendelni.
Magyar szempontból a müncheni turné példátlan, az európai sportdiplomáciához teljességgel méltatlan szurkolóvegzálása jelentett újabb kellemetlen tapasztalatot. Az UEFA pedig szórványos szurkolói megnyilvánulások miatt elővette a rasszizmuskártyát, és vizsgálatot kezdeményezett szövetségünk ellen. A kollektív nyomásgyakorlás igazi célja és oka végül a holland kormányfő szavaiban buzgott fel, aki a gyermekvédelmi törvény kapcsán nyers őszinteséggel úgy fogalmazott, hogy Magyarországot térdre kell kényszeríteni.
Érdekes a holland nagyhatalmi arrogancia ennyire nyílt kiütközése, főleg, hogy Mark Rutte azt is hozzáfűzte, hogy Magyarországnak nincs keresnivalója az Európai Unióban. Hollandia aggodalma és európai értékekre hivatkozása különösen pikáns azt figyelembe véve, hogy
gyarmatbirodalmával évszázadokon keresztül részt vett a harmadik világ módszeres kifosztásában.
S bár most érzékenyek a lelátói rasszizmusra, ne feledjük, a történelem egyik legnagyobb rabszolga-kereskedőiről beszélünk. Mindegy, a történelmi kontextust lehámozva is bicskanyitogató cinizmus az európai értékeket számon kérnie egy kereszténydemokráciára alapított Európától messzire távolodó államnak.