Így jártunk: Putyin nem küld karácsonyi üdvözletet a barátságtalan országoknak
Kivételek azért lesznek, és az ukránoknak is gratulál az orosz elnök!
Xavier Bettel elmesélte, hogy valamikor – emlékei szerint öt, hat vagy hét évvel ezelőtt – együtt vacsorázott Budapesten Orbán Viktor vele és a férjével.
Azt követően, hogy az Európai Tanács ülésén téma volt a magyar „melegellenes” pedofiltörvény, Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök Brüsszelben egy személyes történetet megosztva nyilatkozott a témában, amikor újságírók megállították a folyosón.
Bettel elmesélte, hogy valamikor – emlékei szerint öt, hat vagy hét évvel ezelőtt – együtt vacsorázott Budapesten Orbán Viktor vele és a férjével. Szerinte
Bettel csalódott, és ezt a magyar miniszterelnök tudtára is adta. „Szomorú ez” – tette hozzá a kamera előtt.
Ahogy már beszámoltunk róla, a brüsszeli vitán több uniós vezető is számon kérte a magyar kormányfőt az általuk homofóbnak vélt törvény miatt. A luxemburgi miniszterelnök ott azt mondta Orbánnak: „Egy meleg férfi vagyok, és egy zsidó férfi unokája. Tudom, milyen az, amikor kipécéznek és megbecstelenítenek – ne csinálja ezt.” Az Irish Times tudósítója és a Politico szerint Bettel hozzátette: „Nem lettem meleg. Az vagyok, ez nem döntés kérdése. Látja, hány LMBTI-fiatal követ el öngyilkosságot. Ez nagyon rossz. Ez megbélyegző. Tisztelem magát, de ez egy vörös vonal. Ez az alapvető jogokról szól, hogy lehetünk mások.”
Címlapkép: MTI/EPA/Olivier Hoslet